Ingyen és bérmentve

2019.08.27. 10:30

Trill Zsolt: segíteni kell a fiataloknak

Noha viszonylag keveset forgat, legutóbbi filmszerepéért díjazták a Nemzeti Színház művészét, Trill Zsoltot. A színművész azt mondta: nagyon örült, hogy fiatalokkal dolgozhatott, akiket segíteni kell, különben soha nem derül ki, mire képesek.

Budapest, 2017. november 8. Trill Zsolt Jászai Mari-díjas színmûvész, érdemes és kiváló mûvész a Hogy volt?! címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A mûsorban a filmekben szereplõ állatokról beszélgettek a meghívott vendégek. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Forrás: MTVA

Fotó: Zih Zsolt

Idén tizedik alkalommal rendezték meg Balatonszemesen a Bujtor István Filmfesztivált, ahol minden alkalommal az elmúlt év kisjátékfilmjei, dokumentumfilmjei, versklipjei és fikciós kísérleti alkotásai versenyezhetnek egy zsűri előtt. Bujtor István szellemi örökségét vállalva, elsősorban a vidámság, a könnyedség és a humor, valamint a titokzatosság jegyében készült alkotásokat neveznek évről évre. Idén színészi különdíjat kapott az Apám szíve című filmben nyújtott alakításáért Trill Zsolt. A Nemzeti Színház színésze, az egyik legnagyobb élő magyar színész az egyszerre abszurd és drámai szituációban lévő karakterének hiteles és összetett megformálásáért kapta a díjat – emlékeztet az Origo.

A díjazott a hírportálnak az elismerésről azt mondta:

„Már csak azért is nagyon jólesik, mert nagyon keveset forgatok. Nem azért mondom, mert vágynék a díjakra, de ez mégiscsak valamiféle visszajelzés, és éppen ezért szoktam megőrizni ezeket a díjakat a lelkemben is. És az különösen fontos, hogy van egy ilyen fesztivál, amelyik ápolja Bujtor István emlékét, az pedig külön jó, hogy a filmjeiken keresztül a fiatalok minden évben meg tudnak mérkőzni egymással.”

A novellából készített Apám szíve a korábban elsősorban forgatókönyvírással foglalkozó Fazekas Máté első rendezése. Trill Zsolt a történet főhősét alakítja, az egykori zenészt, aki egy színlelt szívrohammal próbálja visszaszerezni feleségét, és a családmentő akciójába kamaszkorú fiát is bevonja.

Trill Zsolt játszik a címszerepben William Shakespeare III. Richárd című drámájának próbáján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán 2017. január 9-én
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Trill Zsolt egyből igent mondott a felkérésre, mert ahogy mondta:

„Fiatalokról van szó, tehát muszáj segíteni, különben nem derül ki, hogy ki milyen lesz. Itt mindenki ingyen és bérmentve csinálta az egészet. Ez egy olyan szakma, amit csinálni kell. Le a kalappal az egész stáb előtt.”

A forgatásról Trill Zsolt azt mondta:

„Nekem nagyon jó volt, hogy fiatalokkal lehettem és dolgozhattam. Ők teljesen máshogy látják a világot, mint én, és teljesen máshogy is dolgoznak. Emellett nagyon érdekes kérdés volt az elején, hogy ez az ironikus szöveg, ez az egész szituáció tud-e működni filmen. És amikor már csináltuk, kiderült, hogy működik.”

A díj és a fesztivál névadójáról, Bujtor Istvánról Trill Zsolt elmondta, hogy gyerekként mindig örömmel nézte a régi filmeket, amelyekben játszott, vagy a későbbieket, amelyeket már maga csinált, a korabeli akciófilmeket. „Egyszer találkoztam vele, amikor beindította a szabadtéri színházat Tihanyban, és mi ott vendégszerepeltünk. Előtte soha nem találkoztam vele élőben, csak akkor egy villanásra. Nagyon sajnálom, hogy ilyen korán elment” – mondta Trill Zsolt az Origónak.

Borítókép: Trill Zsolt az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!