értékes díjak

2019.12.09. 12:55

Duka László nyerte a Roby Lakatos Improvizációs Hegedűversenyt

A hegedűvirtuóz azért hozta létre az első alkalommal megrendezett nemzetközi versenyt, mert fontosnak tartja a felnövekvő generációk fejlődésének és érvényesülésének segítését.

Duka László lett az első alkalommal megrendezett Roby Lakatos Nemzetközi Improvizációs Hegedűverseny első díjasa – áll a verseny szervezőinek közleményében.

A nyolc döntős közül a megosztott második díjat Luanne Homzy és Léo Ullmann nyerte el, a harmadikat Zsigmond Róbertnek ítélte a zsűri vasárnap este. A Roby Lakatos hegedűvirtuóz és Farkas Mihály cimbalomművész szervezésében létrejött verseny díjátadójára a pénzdíjak mellé három neves hangszerkészítő mester: a belga Fabien Gram, Losó Károly és Rácz Pál ajánlott fel jutalomként egy-egy hegedűt.

Nyolc döntős lépett színpadra a versenyen vasárnap. A világon is egyedülálló zenei kezdeményezés zsűrijében Roby Lakatos mellett helyet foglalt Michael Guttman hegedűművész, Eliane Reyes zongoraművész, Oláh Vilmos hegedűművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Vásáry Tamás zongoraművész, karmester és Sárközi Lajos hegedűművész.

A zene világnapján meghirdetett verseny selejtezője online zajlott, Roby Lakatos felhívását a Facebookon tették közzé, a jelentkezők pedig oda tölthették fel versenyprodukciójukat, mely a Roby Lakatos által feljátszott dallamra épült. A zsűri az improvizációs készséget és technikát értékelte.

Az internet véleményszabadságát sokan nem vállalva, privát üzenetben küldték el anyagaikat, ezek a jelentkezések a verseny szabályai szerint érvénytelennek minősültek. „Általános konklúzió, hogy a virtuális színpad mára létező térré vált, aki közönség elé vágyik, annak itt is el kell tudni igazodnia” – emelte ki a Roby Lakatos Alapítvány kurátora, a verseny főszervezője, Farkas Mihály.

A hazai versenyzők mellett az USA-ból, Lengyelországból, Németországból és Spanyolországból érkezett a nyolc döntős: Dawid Czernik, Duka László, Kökény Tamás, Léo Ullmann, Luanne Homzy, Santiago Vokram Del Gesú, Solymosi Máté és Zsigmond Róbert. A vasárnapi megmérettetésen egy szabadon választott és három kötelező darabot kellett eljátszaniuk kísérőzenekarral.

Roby Lakatos 2018-ban hozta létre alapítványát a fiatal tehetségek mentorálására. Karrierében meghatározó szerepet játszott az értő szakmai figyelem, így nemcsak hegedűművészként, de személyes érintettsége miatt is fontosnak tartja a felnövekvő generációk fejlődésének és érvényesülésének segítését. Ezért hozták létre Farkas Mihállyal az első nemzetközi hegedűversenyt is, amelynek első díjasa 5000, a megosztott második díjasok 2000, a harmadik 1000 eurót (1,5 millió, 6662 ezer és 331 ezer forintot) fordíthat zenei tanulmányaira.

Roby Lakatos kiemelte: „Nagy boldogság és fantasztikus dolog, hogy Budapesten rendezhettük meg a világ első, hegedűsök számára kiírt improvizációs versenyét. Ezt az évet tekinthetjük sikeres kísérletnek, melynek minden tapasztalatát tovább visszük.”

Az eseményt nyilvános díjátadó és gálaest zárta a Hagyományok Házában, a műsorban a döntősök és a zsűritagok is színpadra léptek. A verseny fővédnöke Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, védnöke Ragány Misa, az Emmi előadóművészeti főosztályának vezetője volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!