Január 6.

2020.01.06. 18:55

Vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe

A magyar vízkereszt kifejezés Jézus megkeresztelkedéséhez kapcsolódik.

Leonardo Da Vinci Az utolsó vacsora című festménye

Forrás: Shutterstock

Vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe, valamint a keresőké is, akik képesek kilépni a komfortzónájukból, és nyitottak a természetfeletti hit iránt

erről beszélt Monostori László esperes, plébániai kormányzó az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió hétfő reggeli, közös műsorában.

Az egyházi vezető hangsúlyozta: vízkereszt gazdag ünnep, három történet is kapcsolódik hozzá, egyrészt a napkeleti bölcseké, továbbá az, amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyóban, valamint Jézus első csodája, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta.

A magyar vízkereszt kifejezés Jézus megkeresztelkedéséhez kapcsolódik, főleg vidéken ilyenkor meghívják a papot és áldást kérnek otthonukra, de akár irodákra is mondta.

Ugyanakkor ma a nyugati világban inkább a napkeleti bölcsek történetére koncentrálunk

folytatta az esperes, aki szerint a napkeleti bölcsek közel állnak a mai emberekhez.

Sokan nem gyakorolják a vallásukat, de a legtöbb ember szívében ott van a vágy a természetfeletti hit iránt és mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy mi van a halál után. A napkeleti bölcsek példája jól mutatja, hogy a természetfelettit követni érdemes, hiszen amikor ajándékokat vittek a kis Jézusnak, majd hazamentek, többek és gazdagabbak lettek fogalmazott Monostori László.

Borítókép: Leonardo Da Vinci Az utolsó vacsora című festménye

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!