belső biztonság

2020.04.02. 20:20

Online már látható Rofusz Kinga Otthon című új animációs filmje

A YouTube-on látható film üzenete új értelmet nyert most, amikor az egész ország otthon marad.

Forrás: YouTube

A YouTube-on lehet megnézni Rofusz Kinga Otthon című új animációs filmjét, melynek üzenete új értelmet nyert most, amikor az egész ország otthon marad.

„Szeretnénk, ha minél többen látnák” – mondta el Klingl Béla producer, a rövid animációt készítő KGB Vizuális Műhely egyik alapítója telefonon az MTI-nek.

Az Otthon egy család költözésének történetét, a régi otthon elvesztését és egy új otthon megteremtését meséli el. A produkció a grafikus, illusztrátor Rofusz Kinga két éve megjelent, azonos című könyvéből készült.

„Én írtam a forgatókönyvet és rendeztem, a KGB Stúdió vállalta a film legyártását, tehát magát az animációt, utómunkálatokat” – idézte fel Rofusz Kinga a produkció születését.

Egy „szótlan könyv” – vagyis ahogy a világban nevezik, szavak nélküli silent book – létrehozása a Vivandra könyvkiadó ötlete volt. A témát a kiadó Rofusz Kingára bízta, akit akkoriban a költözés és otthonteremtés gondolata foglalkoztatott a legjobban. „Nyilván azért is, mivel éppen ez zajlott akkor az életünkben is” – jegyezte meg a szerző.

Mint mondta, a könyv megjelenése után nagyon jó visszajelzéseket kapott, és mostanában ismét sokan veszik kézbe, mivel az „otthon” téma új hangsúlyt, más jelentést is nyert manapság, amikor a koronavírus-járvány terjedése miatt nagyon fontos, hogy mindenki otthon maradjon.

A 8 perces animációban a könyv egész világa megmozdul. „Miután ez egy olyan könyv, amelyben a képek mesélnek, nincs benne egyetlen mondat sem, amikor felmerült, hogy animációs film legyen belőle, a műfaj adta sajátosságokat akartam kihasználni, a képi világon nem akartam változtatni, más történetszálat nem akartam behozni” – magyarázta.

A film digitális technikával készült, de a hagyományos papírkivágásos mozgatási stílusban. „Én választottam ezt a technikát. Nagyon szeretem a hagyományos dolgokat, amin látszik, hogy kézzel készült, festve van. Azt akartam, hogy olyan legyen, mintha a régi 35-ös kamera alatt született volna. A KGB nagyon jó partnerem volt abban, hogy kikísérletezték ezt nekem. Szántó Zsanett finoman és érzékenyen animálta, szeretem a mozgatás darabosságát” – mesélte Rofusz Kinga, aki a film figuráit és háttereit festette.

A grafikus felidézte, hogy a közelmúltban elhunyt Richly Zsolt még végigkísérte az egész filmet, ahogy korábban minden korábbi munkáját is, mivel ő volt a tanára és mentora a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. „Természetesen ismerte a könyvet, és megmutattam neki a forgatókönyvet is. Sokat segített, rendkívül érzékeny ember volt, aki teljesen rá tudott hangolódni az ember munkájára és jó tanácsokat adott.”

„Az otthon valójában belül, bennünk létezik. A könyv is erről szól. Van ennek egy külső megjelenése, de mégis a belső biztonságunk, a belső világunk, ami otthont ad nekünk, és a környezetünknek is otthont tud adni, tehát azoknak, akiket még be tudunk fogadni, akiket beengedünk a belső otthonunkba” – magyarázta.

Hozzáfűzte, hogy számára nem szokatlan az otthoni munka, egyébként is otthon dolgozik. Annyiban változott a helyzet, hogy most általános iskolás gyerekei is vele vannak, ők is otthon tanulnak.

Az Otthon a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 5,6 millió forintos támogatásával, összesen 8 millió forintos költségvetésből körülbelül egy év alatt készült el. A KGB Stúdió a televíziós bemutatót követően tette hozzáférhetővé a közösségi videómegosztón. Mint Klingl Béla hozzátette: ha majd ismét megnyílnak a fesztiválok, leveszik a YouTube-ról, hogy nevezni tudják programjaikba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!