elismert munka

2020.06.18. 15:22

A legmagasabb egyházi kitüntetésben részesült Kozma Imre atya

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott Kozma Imre irgalmas rendi szerzetesnek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökének. A kitüntetést a testület elnöke, Veres András győri megyés püspök adta át csütörtökön Budapesten – olvasható az MKPK közleményében.

Forrás: MKPK

Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurir

„A díjjal a püspöki konferencia elismerését fejezi ki azért a szolgálatért, amelyet élete folyamán Kozma Imre a katolikus egyházért, valamint a rászorulók megsegítéséért végzett”

- írták.

Kozma Imre 1940. június 4-én Győrzámolyban született. Édesapja korai halála miatt gyerekkorát nagyszüleinél töltötte. A győri bencés gimnáziumban érettségizett, majd jelentkezett a papi szemináriumba. 1963 júniusában szentelték pappá.

Első állomáshelyén, Tát-Dorogbányán kápláni szolgálata kezdetén egyetlen gyermek járt az általa tartott hittanórára, másfél évvel később száznál is több hittanosa volt. 1965-ben a csoportot feloszlatták, Kozma Imrét pedig áthelyezték. 1968-ig káplán volt a Zugligeti Szent Család Plébánián. 1968 és 1977 között a Ferenciek terén, az Alkantarai Szent Péter-templomban szolgált. Miséin zsúfolásig megtelt fiatalokkal a templom. Kozma Imrét ezekben az években számos alkalommal előállították és kihallgatták, hallgatóságának több tagját meghurcolták és kizárták az egyetemről – olvasható a közleményben.

1977-ben ismét a Zugligeti Szent Család-templomba helyezték. „Életének régi-új állomására azzal a szándékkal érkezett, hogy olyan közösséget épít, amely a templom falai közül kilépve, a mindennapokban éli meg kereszténységét”. Ezért a hittanra járóknak segítő feladatokat kellett vállalniuk.

A templomi közösség lett az 1989 februárjában alapított Magyar Máltai Szeretetszolgálat „bölcsője”. 1989. augusztus 14-én a templom udvarán hozták létre a kelet-német menekülteket befogadó első menekülttábort.

A romániai forradalom után nemzetközi segélyszállítmányokat juttattak a határ túloldalára, a délszláv háborúban menekültek ezreinek nyújtottak segítséget.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az alapítása óta eltelt három évtizedben Kozma Imre irányítása alatt az ország egyik meghatározó karitatív szervezetévé vált, amely több mint 230 intézményében napi 13 ezer rászoruló emberről gondoskodik.

„Kozma Imre 1997-ben, 57 évesen belépett a Betegápoló Irgalmasrendbe, amelynek magyarországi vezetőjeként évek alatt új élettel töltötte meg a szervezet visszakapott kórházait Budapesten, Vácott és Pécsett” – tették hozzá.

Borítókép: a díjazott Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke (b) és Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke

Fotó: MKPK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!