Felújítás

2020.11.10. 15:38

Toronykereszteket helyeztek fel a türjei premontrei templomra

Látványos eseménnyel helyezték fel kedden a felújítás alatt álló 800 éves premontrei templom toronykeresztjeit Türjén, ahol letették az apátság újonnan épülő majorsági látogatóközpontjának alapkövét is.

Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára a kettős ünnepségen úgy fogalmazott: a közösségi erő teremt igazán értékeket, műemlékek felújításával is, de ha nincs mögötte a spirituális, közösségi összetartó erő, akkor csupán építési projektek maradnak.

Hozzátette, a kormányzat támogatja a szerzetesrendeket köztük a 900 éves premontrei rendet , a falusi turizmust, a munkahelyteremtést. Mindez Türjén a vallási turizmushoz kapcsolódóan segíti a helyben maradást, a fiatalok lakóhelyükön boldogulását.

Fazakas Z. Márton apát egyebek mellett arról beszélt, hogy a premontreieknek történelmi nap a több mint 800 éves templom felújításának sajátos bokrétaünnepe, illetve a mellette álló műemlék majorság felújításával, bővítésével létrejövő látogatóközpont alapkőletétele.

A Gyümölcsoltó Boldogasszony-templom kettős templomtornyának egyik új, embernagyságú keresztjét toronydaruval helyezték fel. A mintegy 12 emelet magasan lévő kereszthez ezt követően az államtitkár és az apát együtt mászott fel az állványzaton, majd közösen helyezték el a kereszt üregében az ünnepi alkalomra emlékeztető időkapszulát.

A Csornai Premontrei Apátság korábbi közleménye szerint a türjei Árpád-kori templom és a szomszédos majorság épületének műemléki helyreállítása és turisztikai célú fejlesztése összesen 3,17 milliárd forint vissza nem térítendő kormányzati támogatással történik. A templom melletti majorság területén elvégzett régészeti kutatások és a tereprendezés után ebből másfél milliárd forint támogatással kezdődhet el a műemlék épület felújítása, illetve a hozzá kapcsolódó új épületegyüttes kivitelezése.

Borítókép: a premontrei majorsági látogatóközpont alapkőletétele, valamint a türjei, felújítás alatt álló 800 éves Gyümölcsoltó Boldogasszony-templom toronykeresztjének felhelyezési ünnepsége 2020. november 10-én

Ezek is érdekelhetik