Tájházszövetség

2021.01.25. 17:37

Díjat nyert a közösségi, hagyományőrző események kedvelt színtere

A Felpécért Alapítvány által működtetett felpéci tájház nyerte el a 2020-ban a Tájházszövetség által meghirdetett az Év Tájháza címet.

Tájházpedagógiai foglalkozás

Forrás: Dombi Alajosné / Tájházszövetség

A felpéci tájház méltán nyerte el az Év Tájháza címet 2020-ban. Programkínálatuk a közösség aktív részvételével, önkéntesek bevonásával valósul meg. Múzeumpedagógiai tevékenységük kiterjed a bemutatókertre is, amelynek kialakítása újszerű és egyben követendő a hagyományok továbbadása terén. A térség oktatási-nevelési intézményeivel folytatott együttműködésük, valamint a határon átívelő tevékenységük pedig példaértékű – írja a Magyar Nemzet.

A Sokorói-dombság vidéke értékes kincseket őrzött meg kulturális hagyományaiból, épített örökségéből, ennek egyik ékes példája a műemléki védelem alatt álló, muzeális intézményi működési engedéllyel rendelkező felpéci tájház. A Magyarországi Tájházak Szövetsége közleménye szerint a tájegység népi építészetét hűen tükröző épület szoba-konyha-kamra beosztású, háromhelyiséges, egysoros elrendezésű. A felújítás során nagy gonddal óvták meg, állították helyre a földből, sárból (pelyvaadalékkal), illetve vályogból épült falakat, a földes padlózatot, a nádból készült héjazatot, szakértelemmel alkalmazva a hagyományos építési technikákat, összességében az eredeti körülményeket élethűen felmutató állapotot megteremtve.

A felpéci tájház hűen tükrözi a tájegység népi építészetét
Fotó: Dombi Alajosné

A ház berendezése, az enteriőr kialakítása ugyancsak autentikus, egykori evangélikus lakóinak életmódját idézve puritán. A lakásbelső megjelenítése mellett a tájházban megtekinthetők a helyben leginkább használt mezőgazdasági szerszámok, illetve a méhészethez kapcsolódó tárgy- és eszközállomány is. A felpéci tájház igazi értékét mégis az adja, hogy nem csupán egy megfelelő módon helyreállított népi műemlék és néprajzi gyűjtemény, hanem a közösségi, hagyományőrző események kedvelt színtere is, ahol a gyerekek játszva sajátíthatják el dédszüleik korának ismeretanyagát, ugyanakkor a felnőtteknek is sokszínű programokat kínál.

A gyerekek a tejfeldolgozás eszközeivel ismerkednek
Fotó: Dr. Bereczki Ibolya

A felpéci tájház épületegyüttesén jól látszik a szakmai hozzáértés és a fáradságos civil munka. A főépület, mely valaha egy felpéci lakóház volt, kiváló állapotban van. Napjainkban ez ritkaság, hiszen nagyon kevés már a népi építészethez igazán értő szakember. A Felpécért Alapítvány nemcsak a meglévő épület állapotát képes fenntartani, hanem bővülni, fejlődni is tud – derül ki a tájékoztatóból. Az eredeti tájház-„mag” közösségi térbe való becsatolása – az épület háta mögötti hozzáépítéssel – az alapítvány kulturális közösségszervező és oktató tevékenységét szolgálta, ezáltal megvalósult a tájházi gyűjtemény bekapcsolódása a helyi közösség napi szintű tevékenységébe. Az új épület építészetileg nem konkurál a tájházzal, megjelenésében markánsan elkülönül.

Közös ünneplés a tájházak napján
Fotó: Dombi Alajosné

A Kubinyi Ágoston programra benyújtott pályázati forrásból a Felpécért Alapítványnak a közelmúltban sikerült becsatolnia a tájházi gyűjteménybe a község szőlőhegyén található hagyományos présházépületet a hozzá tartozó szőlővel és gyümölcsössel.

Présház
Fotó: Prikler Szilvia

Így a présház a tájházegyüttes tereit is gazdagítja, sajátos tematikájú kiállítóterével, a szabadtéri pedagógiai célú használat lehetőségével. Az alapítvány kis lépésekben végzett, de megfontolt, alapos és áldozatos munkáját a Magyarországi Tájházak Szövetsége példaértékűnek tartja. Dombi Alajosné, az alapítvány elnöke 2020 szeptemberében vette át az Év tájházvezetője elismerést, így egy éven belül sikerült elnyerniük a tájházszövetség két rangos díját.

Tájházpedagógiai foglalkozás
Fotó: Dombi Alajosné / Tájházszövetség

A háromosztatú, boltíves tornácú, a kisnemesi falvak népi építészeti jellegzetességeit magán viselő veszprémi Bakonyi Ház érdemelte ki 2019-ben az Év Tájháza címet. Erről szóló híradásunk itt elérhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!