Évforduló

2021.01.24. 07:26

Rendezvénysorozattal ünnepel a Katolikus Karitász

Rendezvénysorozattal és figyelemfelhívó kampánnyal ünnepli 2021-ben megalakulásának 90. és újjáalakulásának 30. évfordulóját a Katolikus Karitász.

A Katolikus Karitász önkéntesei pakolják az első tanszercsomagokat a Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű segélyprogramjáról tartott budapesti sajtótájékoztató után 2020. augusztus 5-én.

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

A Katolikus Karitász szerdai közleménye szerint a rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa a segélyszervezet több évtizedes, rászorulókért végzett tevékenységét és felhívja a figyelmet a gondokkal küzdő családokra, valamint az idős, beteg emberekre.

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Katolikus Karitász elnöke úgy fogalmazott: „a leghatékonyabb tanúságtétel az, ha a szeretet tetteit visszük véghez”.

Hozzátette: a karitász Magyarországon 90 éve törekszik arra, minél több embert elérjen szervezetten és intézményesen. „Örömmel tekintünk vissza az elmúlt 90 évre”, amelyből erőt merítve „lelkesen folytatjuk tovább a szeretet szolgálatát.”

Écsy Gábor, a segélyszervezet országos igazgatója ismertette: a jubileumi év tervezett programjai között szerepel 90 km-es gyalogos zarándoklat, szakmai konferencia, kiállítások, rajz-, fotó- és irodalmi pályázat, országos önkéntes találkozó és utcai rendezvények.

Borítókép: a Katolikus Karitász önkéntesei pakolják az első tanszercsomagokat a Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű segélyprogramjáról tartott budapesti sajtótájékoztató után 2020. augusztus 5-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!