Jubileumi évad

2021.02.15. 17:00

Az utolsó válogatóval folytatódik A Dal 2021

Az utolsó, negyedik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő showban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

A Dal 2020 televíziós show-műsor döntőjének résztvevői a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2020. március 7-én.

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét

– közölte az MTVA hétfőn.

A negyedik válogatóban Balogh Eszter (dalának címe: Maradnék), Bari Laci (Féltelek), Detti (Nem muszáj), a Down For Whatever (Zuhanás), Hegedűs Bori és Tempfli Erik (Altató), a Kaukázus (Egyetlen szó), a LivingRoom (Megtörtént), a Luscinia (Labirintus), Radics Gigi (Egy vagy velem), valamint Süle Zsolt (Befúj) lép színpadra.

A múlt szombati harmadik válogató holtversenyben Katona Petra (Viszlát múlt), valamint a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok) nyerte. A zsűri pontszámaival jutott még tovább a Pink & The Panthers (Sodor a szél) és a Beneath My Skin (Ébredj!), ötödikként pedig a közönség szavazataival Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám) került az elődöntőbe.

A március 13-i fináléban a zsűri által legjobbnak ítélt, legmagasabb pontszámot kapó négy produkcióra szavazhatnak a nézők, az ő voksaik alapján derül ki a végső győztes kiléte.

A közlemény kiemeli: A Dal 2021 jubileumi, tizedik sorozatában nemcsak a végső győztes, hanem mind a nyolc döntőbe jutó dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható pénzjutalomban.

Az év dalának előadója tízmillió forint pénzjutalmat kap, a zsűri pontjai alapján a legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-ötmillió forinttal gazdagodik. A további négy döntős versenyző egy-egymillió forint díjazásban részesül.

A Dal 2021 nyertese amellett, hogy lemezfelvétel és videóklip készítésére kap lehetőséget, átveheti a Petőfi Zenei Díj Év Dala elismerését. A műsorban az előző évhez hasonlóan több különdíjat is átadnak: a tizedik évadban is gazdára talál A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója és A Dal 2021 Felfedezettje cím, egyben a Petőfi Zenei Díj Az Év Szövegírója és a Petőfi Zenei Díj Az Év Felfedezettje díj.

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Borítókép: a Dal 2020 televíziós show-műsor döntőjének résztvevői a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2020. március 7-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!