Tünet Retrospektív

2021.02.25. 17:00

Különleges sorozatot indít a Tünet Együttes

Február 27-én, szombaton elindul a Tünet Retrospektív sorozat, amelyben a társulat különböző korszakaiból hét előadás lesz online megtekinthető.

Az első bemutatott produkció a Karc című darab lesz 2004-ből. A szombati előadásokat a rákövetkező szerdán ismétlik. Mindkét nap reggel kilenc órától éjfélig elérhetőek az előadások – olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják, hét olyan előadást választottak a Tünet Együttes különböző korszakaiból, amelyekről úgy ítélték, hogy videófelvétele online is élvezhető.

Február 27-től minden szombaton egy újabb archív felvételt nézhetnek meg az érdeklődők a https://online-tunetegyuttes.jegy.hu/#/event rendszerén keresztül,

a következő szerdán pedig, aki lemaradt róla, bepótolhatja az online színházi élményt.

A nyitó program a Karc című előadás, amely magával hozta a társulatalapítás ötletét és ezzel elindította a Tünet Együttes mostanra 17 éves történetét.

A darab két színész és három táncos közösen alkotott műve, amely

a hétköznapok apró mozzanatait, jelentéktelennek tűnő kliséit, rutinná merevedő közhelyeit mutatja be.

A produkció létrejöttében minden résztvevő alkotótársként működött közre.

A további előadásokról a Tünet Együttes honlapján tájékoztatják a közönséget.

Mint írják, a társulat január végén üres nézőtér előtt bemutatta Afterparty című legújabb darabját, amelyet a tervek szerint, ha a színházak újra kinyithatnak, május elején élőben láthat a közönség a Trafó nagyszínpadán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!