Alkotások kilenc országból

2021.04.02. 15:25

Ha húsvét, akkor hímes tojás – ünnepi kiállítás nyílik online

Óriási sikerrel zárult a Nemzetünk Hímes Tojásai idei programja.

Forrás: Zsolnay Örökségkezelő

Összesen 379 díszbe öltözött tojás tenyérben tartott fotója lesz látható Mosonyi Éva tojásíró népi iparművész és a Zsolnay Örökségkezelő együttműködésével létrejött kiállításon. A kezdeményezésre a szervezők saját kezűleg készített hímes tojások fotóit várták. Az összesen kilenc országból érkező műveket az érdeklődők online is megtekinthetik.

A felhívásra a világ különböző részeiből, Ausztriából, Németországból, Romániából, Svédországból, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából, Ukrajnából és hazánkból is érkeztek fotók. A készítők sokszínűségét mutatja az is, hogy a résztvevők minden korosztályból képviselték magukat, a legfiatalabb jelentkező 3 és fél, a legidősebb pedig 91 éves volt. Sokan közülük már szinte mesterei a tojás díszítésének, míg egyeseknek ez volt az első kísérlete. Technika tekintetében a többség a hagyományos eljárást választotta, vagyis karcolta a mintákat, viszont akadtak olyanok is, akik egyedi módszerekkel készítették el alkotásaikat.

Mosonyi Éva a kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta, hogy a pandémia időszakában a négy fal közé kényszerült magánembereket, családokat és közösségeket szerették volna megszólítani. A céljuk az volt, hogy a világjárvány nehéz időszakában segítsenek az embereknek a kézműves tevékenységben megtalálni az alkotás és a társas együttlét örömét.

A kézben lefotózott hímes tojások az iparművész szerint a kéz alkotó erejét is szimbolizálják, a világ különböző országaiból érkező művek pedig a nemzeti összetartásra emlékeztetnek minket. Így a szervezők bíznak abban, hogy a kezdeményezés a hagyományos húsvéti programok hiányában is képes ünnepi hangulatot teremteni az emberek életében.

Személyesen és online is megnézheti

A beérkezett alkotások nagypéntektől április 16-ig lesznek láthatók a Zsolnay Kulturális Negyed Pirogránit udvarán, az E78-as épület üvegablakain keresztül. A kiállítás ezenkívül online tárlat formájában is megtekinthető a www.zsolnaynegyed.hu és a www.facebook.com/nemzetunkhimestojasai oldalon. Szintén péntektől lesz elérhető az a két virtuális fotóalbum is, amelyek a hagyományos és a szabadon választott kategóriákban készült alkotásokat mutatják be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!