bemutató

2021.05.31. 12:45

Júniusban láthatjuk a Margitszigeten a Puskás, a musical című darabot

Június 17-én és 19-én látható a Puskás, a musical című darab a Margitszigeti Szabadtéri Színházban; a legendás futballista életéről készült előadásban Puskás Ferenc alakját Veréb Tamás formálja meg.

Budapest, 2021. május 21. Jelenet a Puskás, a musical címû elõadás próbáján a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2021. május 20-án. A darabot a szerzõ, Szente Vajk rendezésében június 17-én mutatják be. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A június 19-ei előadásra jegyet váltók előadás előtt óriáskivetítőn nézhetik meg a magyar-francia Eb-mérkőzést – olvasható a Margitszigeti Színház közleményében.

Mint felidézik, Puskás 1945. augusztus 20-án játszott először a magyar labdarúgó-válogatott színeiben, a produkciónak a jeles esemény 75. évfordulóján, tavaly

augusztus 20-án a járványhelyzet miatt csak az előbemutatóját tarthatták meg, a bemutató idén a Margitszigeten lesz.

Szente Vajk, a darab rendezője szerint Puskás életében számos olyan esemény volt, amely „kiabál a színpadért”. Egy nagyon érdekes és összetett emberi sorsról van szó, amelyben egyértelműen kirajzolódik a haza szeretete és kényszerű elhagyásának dilemmája, a folyamatos nehézségek utáni újrakezdéssel való megbirkózás. Mindemellett a darab emléket állít annak a csapatnak is, amelyet mi Aranycsapat néven ismerünk.

Az 1940-es és 1950-es évekbeli Magyarországot is bemutató, szinte teljes egészében valós eseményeken alapuló musicalben mindössze néhány fiktív karakter jelenik meg, amelyet a történet követhetősége érdekében írtak bele a szerzők. A produkcióban 22 színész, 60 táncos és 30 gyerekszínész lép színpadra, az előadás a háttérben kivetített korabeli képsorokkal, látványos díszletben valósul meg.

Szente Vajk kiemelte:

fontos tudatosítani a nézőkben, hogy újra lehet biztonságosan színházba járni, ráadásul ez adhat egy olyasfajta élményt, amely el tudja feledtetni a magunk mögött hagyott felhős napokat.

„A színházak szinte végig készültek arra, hogy milyen lesz, amikor ki lehet nyitni, úgyhogy folyt a munka, nagyon óvatosan” – mondta, hozzátéve: az a feladata, hogy ahol teheti, támogassa a gördülékenyebb elindulást, és színpadra állhassanak azok a produkciók, amelyeken a járvány ideje alatt, zárt kapuk mögött is megállás nélkül dolgoztak.

Az idén nyáron a Margitszigeti Szabadtéri Színházban Szente Vajk másik munkájával is találkozhat a közönség: a Puskás, a musical mellett június 9-én tűzik műsorra rendezésében a Csókkirály című koncertshowt.

A szabadtéri színház részletes programja a www.margitszigetiszinhaz.hu oldalon található meg.

Borítókép: jelenet a Puskás, a musical című előadás próbáján a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2021. május 20-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!