színház

2021.06.01. 10:40

Négy musical mutatkozik be a Madách Színház pályázatának döntőjében

A darabok koncertszerű keresztmetszetét online tekintheti meg a közönség júliusban.

A színház új magyar musical megalkotására meghirdetett pályázata, a harmadik Madách Musical Pályázat utolsó fordulójába négy pályaművet juttatott be a zsűri, amelyek rövid keresztmetszetét már a közönség is láthatja júliusban, a Madách Színház Online Színházában – olvasható a színház közleményében.

Mint írják, a Madách Színház 2010 és 2012 után harmadjára hirdetett pályázatot új magyar musical megalkotására.

A pályázaton kizárólag olyan művek vehetnek részt, amelyeket még nem mutattak be színpadon.

A pályaműveket értékelő zsűri tagja Kocsák Tibor zeneszerző, Müller Péter író, Szente Vajk rendező, színész, Tihanyi Ákos koreográfus és Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója.

A Madách Musical Pályázat a héten lezárult szakaszában 14 pályázó küldte be művének teljes zenei anyagát, szövegkönyvét és kottáját. Ezek alapján a zsűri négy művet juttatott a döntőbe, amelyekből harminc perces koncertszerű keresztmetszet készül. Ezek rendezője Valcz Péter és Widder Kristóf lesz, a szereplők a Madách Színház társulatának tagjai.

A döntőbe jutott művek között van Derzsi György és Meskó Zsolt Kazinczy – a tizenötödik, Egressy Zoltán és Szitha Miklós A tegnap holnapja, Hegyi György és Tóth Péter Shakespeare Zrt., valamint Kövessy Róbert, Olgyay Gábor és Széll Szilvia Hegyikristály című darabja.

A négy musical félórás keresztmetszetét július 5-én és 12-én mutatják be a Madách Színház Online Színházában.

Ezt követően dönt a zsűri a nyertes pályaműről, amelyet a Madách Színház a 2021-2022-es évadban bemutat.

A Madách Színház, értékelve valamennyi elkészült művet, az eddigiekhez hasonlóan segítséget nyújt azon pályázók számára, akiknek műve nem került a döntőbe. Rövid ismertető kíséretében tájékoztatják a magyarországi színházakat ezekről a művekről, és az érdeklődőknek el is juttatják őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!