megható volt

2021.06.14. 20:19

Vége a szolnoki éveknek: elbúcsúztatták Balázs Pétert

Elbúcsúztatták Balázs Pétert, a Szolnoki Szigligeti Színházat 2007 óta vezető igazgatót a teátrum évadzáró társulati ülésén.

Forrás: szoljon.hu / Nagy Balázs

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében elmondta: végig következetes, a józan emberi értékekből nem engedő, megkérdőjelezhetetlenül magas színvonalú művészi és közösségi munka jellemzi a Balázs Péter igazgató által vezetett színházat. Hozzátette:

Balázs Péter felismerte és éltette a közösség erejében rejlő lehetőségeket, építette a rá bízott közösséget.

Kligl Sándor szobrászművész Horgász című alkotásának kicsinyített mását is megkapta ajándékba, a nagy ho-ho horgász szinkronhangja
Fotó: szoljon.hu / Nagy Balázs

 

 

A színházvezető a legnagyobb sikernek azt tartotta, hogy a járvány csak betegáldozatokat szedett, szerencsére nagyobb tragédia nélkül. Az előadások egy részét „élőben” megtartották, más része online-csatornákon keresztül volt látható. A nézők a képernyőkön keresztül is kitartottak a színház mellett: az évadban 237 előadás előtt gördült fel a függöny, melyeket közel 102 ezren tekintettek meg – írja a szoljon.hu.

A színpadra kivetített filmkockákon Balázs Péter tizennégy éves szolnoki rendezői és színjátszói munkássága elevenedett meg, majd a társulat nagyon megható meglepetés műsorral színesítette az eseményt, Barabás Botond pedig egy bronz-talplenyomattal jelezte, hogy Balázs Péteré hamarosan a megújuló színházépület előtt lesz elhelyezve, elsőként a szolnoki Szigligetiben maradandót alkotó művészek sorában.

A Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója július 1-től Barabás Botond Jászai Mari-díjas színművész lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!