Udvari Kamaraszínház

2021.07.14. 18:23

Különleges időutazó-kalandra hívnak a Don-kanyar valódi történetével

Különleges együttműködés körvonalazódik a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház és a Magyar Nemzeti Tanács részvételével Délvidéken. A bemutató októberben lesz.

Forrás: Udvari Kamaraszínház

A Vajdasági Kamara Táncegyüttes tavaly vette elő a Don-kanyar témáját, de közben felmerült, hogy a tánc mellé némi prózát is érdemes lenne belevinni a produkcióba. Felkérték Kálló Béla Jászai Mari-díjas színészt, aki az Udvari Kamaraszínház társulatának egyik vezető művésze, hogy rendezze meg az előadást. Örömmel mondott igent.

Kézenfekvő volt, hogy az Udvari Kamaraszínházzal közösen valósuljon meg az elképzelés, és a színház vezetése is nyitott volt az ötletre. Andrási Attila, a színház művészeti vezetője szerint nagyon fontos, hogy részesei legyenek egy olyan koprodukciónak, amely a közelmúlt történelmének egy meghatározó időszakához kapcsolódik, hiszen színházuk mindig is kiemelt feladatának tekintette a múlt megismertetését a mai nemzedékkel.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is úgy gondolja, hogy ez az együttműködés mindenkinek a javára válik. Délvidék a táncosokat, a zenekart és a zeneszerzőt, az Udvari Kamaraszínház pedig a színészeket, a dramaturgot, a rendezőt és az előadás színházi feltételeit biztosítja. Kálló Béla rendezővel és Szigeti Réka dramaturggal Láng D. István beszélgetett.

– Mindig is érdekelt a téma, és már nagyon régóta szeretnék vele foglalkozni – kezdte Kálló Béla rendező.

– Fájdalmas történelmi múlt, emberi sorsok és tragédiák.

Lépten-nyomon találkozom olyan emberekkel, akiket valamilyen módon megérintett a Don-kanyar. Vagy rokon, vagy ismerős révén, aki megjárta vagy odaveszett. Meg kell mondjam, nem volt egyszerű feladat.

Hiszen itt egy táncos-drámai produktumról van szó. Az előadás egyharmada próza, a kétharmada néptánc és kortárs tánc. És a dramaturgiai vonal mellett fogas kérdés volt a táncszínházi formavilág kigondolása. Egy ilyen témát nagyon nehéz eltáncolni néptánc elemekkel, ezért is fordultunk a kortárs koreográfiához. Most úgy érzem, hogy sikerült megtalálni azt a megoldást, ami hatásos és meggyőző – összegezte a rendező.

A Sors-kanyar stábja a Magyar Honvédség segítségével katonai kiképzésen is részt vett
Fotó: Udvari Kamaraszínház

– A Don-kanyar nem könnyű téma. Feldolgozásához meg kellett találni egy olyan történetet, amin keresztül jól meg lehet mutatni azt, hogy mi történt akkor, és mindezt úgy, hogy ne legyen didaktikus, szájbarágós, unalmas történelemóra, hanem izgalmas, érdekfeszítő és korszerű – mesélte Szigeti Réka, az Udvari Kamaraszínház dramaturgja.

– Felhívtam egy katonai hagyományőrző ismerősömet, aki Lajtos Árpád katonatiszt visszaemlékezéseit ajánlotta a figyelmembe. Amikor rákerestem a névre, kiderült hogy

a katonatiszt felesége Dajka Margit Kossuth-díjas színművésznő volt.

Akkor éreztem úgy, hogy jó úton járunk. Az ő különleges kapcsolatukon keresztül meg lehet mutatni a háborút, és annak borzalmait, fel lehet villantani történéseket, és meg lehet mutatni ezek hatásait.

Margit és Árpád a fronton ismerkedtek meg, 1943-ban, és első látásra egymásba szerettek. Állítólag egy ukrajnai fellépésen egy fess tiszt segítette le a teherautó platójáról az akkor már ismert színésznőt. A fiatalember Lajtos Árpádként mutatkozott be, majd viccesen megkérte Margit kezét. Később ő lett a férje, akivel aztán közel 30 évet éltek együtt. Kalandos és vadregényes életút az övék. Lajtos Árpád vezérkari százados megjárta a frontot, volt orosz fogságban és könyvet is írt. A darab alkotói rajtuk keresztül mutatják be a Don-kanyar történéseit.

A teljes interjú ITT olvasható.

A tervek szerint az előadás bemutatója Szabadkán lesz, a Kosztolányi Dezső Színházban, október 27-én. Budapesten és Szabadkán egyidőben zajlanak a próbák.

Borítókép: Szigeti Réka dramaturg, Kálló Béla rendező

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!