mintaprogram

2021.08.27. 21:10

Kásler Miklós megnyitotta a VI. Bőköz Fesztivált az Ormánságban

Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi több mint harminc helyszínén mintegy száz összművészeti programmal, többek között koncertekkel, színházi előadásokkal, országos kovácstalálkozóval és Roma-udvarral várják az érdeklődőket.

Elkezdődött pénteken a Dél-Baranyában található Ormánság négy községében, Kémesen, Szaporcán, Tésenfán és Drávacsehiben megrendezett négynapos összművészeti esemény, a Bőköz fesztivál.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a rendezvény megnyitóján azt mondta: az Ormánság hagyományokban rendkívül gazdag, jelentős tradíciói pedig – köszönhetően a hatodik éve zajló fesztiválnak – ismét élni kezdenek.

„Mióta megteremtetett az ember, mindig igyekezett az érzéseit, a vágyait lerajzolni, színekkel ábrázolni, teret formálni belőlük, elmondani, leírni, zenébe, ritmusokba önteni és kifejezni a természethez, társaihoz való viszonyulást, egyszóval megélni a minőségi emberi életet” – fogalmazott a tárcavezető.

Jár a testnek a pihenés és a megnyugvás azokon az ünnepi alkalmakon, „amikor együtt vagyunk, ápoljuk tradícióinkat, családunkat, barátainkkal tartjuk a kapcsolatainkat és építjük a nemzetünket. Így áll össze a négy faluból, az itt élő lelkes emberekből egy kiváló program” – hívta fel a figyelmet.

Pataki András fesztiváligazgató arról beszélt, hogy most már egész évben keresik a lehetőségeket, hogy olyan programok legyenek az Ormánságban, amelyek a térség felemelkedését szolgálják. A négy falu és környéke kulturális tekintetben nem számít leszakadó tájegységnek, hiszen pezseg a művészeti élet – utalt az igazgató az elmúlt időszak térségben zajló kulturális mintaprogramja keretében megvalósuló rendezvényekre.

Hoppál Péter országgyűlési képviselő, kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos úgy vélte: a magyar vidék, így az Ormánság is őrzi hagyományaiban a Trianon előtti nemzeti összetartozást, az itt élő emberek lelkében lévő kincsek pedig bemutatást igényelnek.

Mindebben a kormányzat is segítséget nyújtott, és mára kijelenthető, hogy az elmúlt esztendők munkája eredményes volt, hiszen a Bőköz Fesztivál jelentősen hozzájárult a térségben jelen lévő művészeti és tájra jellemző egyéb értékek bemutatásához – tette hozzá.

Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője hangoztatta, hogy a fesztiválnak köszönhetően sokak számára vált egyértelművé, hogy érdemes a térségbe látogatni az ország bármelyik szegletéből, hiszen a helyi természeti és kulturális értékek komoly vonzerővel bírnak.

Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke kiemelte: az Ormánságban jelen vannak azok a kincsek, amelyek a magyarságot jellemzik, az ide érkezők pedig nemcsak a térség, de egész Baranya fejlődését, növekvő népszerűségét szolgálják, segítségével Baranya a korábbiaknál erőteljesebben van jelen az ország turisztikai térképén.

Az országos kulturális, közművelődési, turisztikai térségfejlesztő Andrásfalvy Bertalan-mintaprogram részeként augusztus 26. és 29. megvalósuló eseményen Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi több mint harminc helyszínén mintegy száz összművészeti programmal, többek között koncertekkel, színházi előadásokkal, országos kovácstalálkozóval és Roma-udvarral várják az érdeklődőket.

A Bőköz Fesztivál részletes programja a www.bokozfesztival.hu weboldalon érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!