Ma is megszólít

2021.08.14. 13:36

Már csaknem 50 ezren látták a Csíksomolyói passió című előadást

A Nemzeti Színház monumentális produkcióját legutóbb péntek este Debrecen főterén mutatták be nagy sikerrel – közölték a szervezők.

Forrás: haon.hu

Fotó: Kovács Péter

Mint írják, a kőszínházi előadások mellett három szabadtéri helyszínen, Debrecen mellett Csíksomlyón és Esztergomban is bemutatták már a darabot.

A Debreceni Református Nagytemplom előtt felállított három színpadon a Nemzeti Színház színművészei, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a helyi néptáncegyüttesek – a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes és a Főnix Néptánc Együttes – táncosai Berecz András mesemondóval együtt léptek fel.

A Csíksomlyói passió Jézus szenvedéstörténetének és a megváltás reményének megelevenítése, valamint a kereszt alatti nemzeti összetartozásunk közösségi megélése

- fogalmaznak a közleményben.

A közleményben Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját, a Csíksomlyói passió rendezőjét idézik, aki elmondta: óriási munka és felelősség egy krisztusi témát úgy feldolgozni, hogy az érthető, érezhető, egyszerre ragaszkodik a hagyományokhoz, ugyanakkor a mai embert is meg tudja szólítani. Mindezt a magyarság egyik legfontosabb szakrális helyén, a debreceni nagytemplom előtti téren.

Mint kiemelte, egyfajta misszió, hogy helybe viszik a színházat.

„A minőségi kultúrából nem szabad engedni, a Nemzeti Színháznak feladata, hogy minél több emberhez vigye el a csodálatos magyar kulturális és művészeti kincseket”

- hangsúlyozta Vidnyánszky Attila.

A közlemény szerint Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a darab társrendezője és koreográfusa szintén missziós feladatként tekint a helyi amatőr népi táncegyüttesek bevonására. Kiemelte: a közös alkotás öröme, a tudás átadása, a fiatalok bevonása számukra is pozitív érzés minden helyszínen. „Nekik is, nekünk is felemelő élmény, látom rajtuk, és mivel kevés idő van a próbákra, nagyon tisztelem azt a fegyelmezettséget és igyekezetet, amellyel felveszik a ritmust és megtanulják a koreográfiát” – idézik a művészt.

Az előadás három alapra, a csíksomlyói iskoladrámákra, Szőcs Géza passiószövegére és a Berecz András által gyűjtött népénekekre, mesékre épül. A produkció legközelebb a Nemzeti Színházban látható szeptember 10-én és október 30-án.

A Haon.hu hajdú-bihari hírportál előadásról készült képgalériáját ide kattintva tudja megtekinteni.

Borítóképünk részlet a debreceni előadásból

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!