Magyar Nemzeti Galéria

2021.08.20. 10:20

Még nem késő megcsodálni a Vágyott szépség című kiállítást

Meghosszabbították a Tate Britain preraffaelita remekműveit bemutató tárlatot.

Couple Looking At Paintings In Art Gallery Together

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Csaknem egy hónappal meghosszabbították a Magyar Nemzeti Galéria Vágyott szépség című, a londoni Tate Britain preraffaelita remekműveit bemutató kiállítását. Az eredetileg vasárnapig tartó tárlat a nagy érdeklődés miatt szeptember 19-ig lesz látható Budapesten.

A Vágyott szépség című tárlathoz kapcsolódóan a mozgalom magyarországi hatását bemutató kísérőkiállítás is megtekinthető Az utópia szépsége címmel. Ugyancsak szeptember közepéig látogatható továbbá a Preraffaelita hatások a századforduló magyar művészetében című tárlat.

A Tate Britain az 1500 utáni brit művészet legnagyobb nemzeti gyűjteménye, amelynek kollekciójában kiemelkedő jelentőségű helyet foglalnak el a 19. század legnagyobb hatású brit művészeti mozgalmának, vagyis a preraffaelitáknak a művei.

Az irányzatot Magyarországon először bemutató kiállításon mintegy száz alkotást láthat a közönség. A remekművek között van a mozgalomalapító Dante Gabriel Rossetti angol festő Ecce Ancilla Domini, vagyis Angyali üdvözlet és John William Waterhouse 1888-as Shalott kisasszonya című alkotása. Rossetti egyik fő műve, az ikonikus Ábrándozás ugyancsak Londonból, a Victoria and Albert Museum gyűjteményéből érkezett Budapestre.

A kiállításokon online és helyszíni tárlatvezetéseket is tartanak. Emellett audio guide, kiállításvezető és ingyenesen megnézhető mini tárlatvezetések is segítik a művek felfedezését. További részletek a Magyar Nemzeti Galéria honlapján olvashatóak.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!