Gyászol a filmipar

2021.08.30. 13:13

Tragikus balesetben hunyt el Tényi István

A rendező 1990-ben elnyerte a Filmszemle különdíját, 2002-ben pedig Balázs Béla-díjat kapott.

A Magyar Filmművészek Szövetségének tájékoztatása szerint péntek éjjel halt meg egy Margit körúti lakástűzben a 73 éves Tényi István.

Tényi István 1948. január 29-én született Nyergesújfalun. 1970 és 1971 között a Thália Színház hangtechnikusa volt, 1971 és 1974 között pedig a Kőbányai Amatőrfilm Stúdió tagjaként dolgozott. 1979-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr-rendező szakán Fábri Zoltán és Illés György osztályában, többek között Jancsó Miklóssal, Xantus Jánossal és Sopsits Árpáddal együtt.

1985-ben Balázs Béla filmesztétáról készített dokumentumfilmet Fénykép a tanítványoknak Balázs Béláról címmel. 1992-ben rendezte Az én dühödt Magyarországom című dokumentumfilmet. Rendezője és forgatókönyvírója volt a Szabadulásra ítélve című kísérleti filmnek 1996-ban. 1998-ban Balkezesség címmel készített kétrészes ismeretterjesztő filmet, amelyben számos riportot és tudományos értekezést felsorol a balkezességgel kapcsolatban. Ugyanebben az évben rendezte a Ballada a koránkelt harcosok hosszú meneteléséről című dokumentumfilmet, amely 1956-os eseményeket dolgoz fel.

2005-ben dokumentumfilmet készített Baranyai ballada Koós Zoltánról címmel. 2006-ban Találkozás a kertben címmel készített dokumentumfilmet, amely grafikusművészekről és a Pannónia Rajzfilm Stúdióról szól. 2008-ban rendezője és forgatókönyvírója volt Az építész Rimanóczyak Nagyváradon című ismeretterjesztő filmnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!