Koronavírus

2021.09.22. 14:15

Egyre több program marad el Romániában a járvány terjedése miatt

Több eseményt töröltek, másokat pedig módosítottak a Temesvári Magyar Napok szervezői.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A koronavírus temesvári terjedése miatt több ponton meg kellett változtatni a csütörtökön kezdődő 6. Temesvári Magyar Napok programját. Tamás Péter, a magyar napok főszervezője elmondta, már az is jó hír, hogy legalább a járványhelyzet feltételeihez igazodva megtarthatják a rendezvényt.

A megyei katasztrófavédelmi bizottság várhatóan éjszakai kijárási tilalmat is bevezet péntektől. Így a fesztivál szervezői arra készülnek, hogy az estékre tervezett koncerteket a délutánokra kell átszervezniük. Néhány programról pedig teljesen le kell mondaniuk.

Temesváron keddre négy fölé emelkedett a fertőzöttek ezer lakosra vetített száma. Az elmúlt 24 órában 271 temesvári lakosnál igazolták a fertőzést.

A magyar napok beltéri rendezvényein kizárólag védettségi igazolással rendelkezők vehetnek részt. A szervezők továbbá lehetőséget biztosítanak a helyszíni tesztelésre a Jenő herceg, vagyis a Libertatii téren kialakított sátorban.

A csütörtöki nyitógála idején még nem korlátozzák a kijárást, így várják a közönséget a Veszprémi Petőfi Színház operett-előadására és az ünnepi köszöntőkre.

Molnár András, Temes megye alprefektusa felhívta a figyelmet arra is, hogy hétfőtől már csak EU-s védettségi igazolással lehet látogatni a városban a vendéglátóhelyeket. Jövő héten továbbá a megyei katasztrófavédelmi bizottság valószínűleg elrendeli azokat az intézkedéseket is, amelyeket a négyezrelékes fertőzöttségi szint fölött szab meg a vonatkozó kormányrendelet. Ezek között az egyik legfontosabb a hét végi este nyolc és hajnali öt óra közötti kijárási tilalom. Ezenkívül a szabadtéri rendezvényeken legfeljebb ezer, védettségi igazolvánnyal rendelkező személy vehet részt. Beltéri rendezvényeken pedig a helyek felére fogadhatnak majd nézőket, akik mindegyikének védettnek kell lennie.

Az eredeti tervek szerint fesztiválon péntek este a P. Mobil, szombaton Fenyő Miklós, vasárnap pedig a Magna Cum Laude lép fel.

A fertőzöttek száma még nem volt annyira magas Romániában idén, mint kedden. Az elmúlt 24 órában diagnosztizált 6789 új fertőzöttnél többet pedig legutóbb tavaly december 10-én jegyeztek fel. A járvány terjedésének romániai üteme a hatóságok minden korábbi előrejelzését meghaladja. A múlt héten több mint 30 ezer új esetet regisztráltak. Ez csaknem kétszer annyit, mint egy héttel korábban.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!