A nemzetközi gyermekvonat

2021.12.13. 11:57

Kiállítás nyílt a Trianon után külföldre menekített magyar gyerekekről

Az 1920 és 1930 között zajló gyermekvonat-akcióról magánszemélyek emlékezetében nagyon mélyen élnek történetek.

Úti cél: Remény – A nemzetközi gyermekvonat-akció a két világháború között címmel a trianoni döntés után a nyomor elől nyugatra menekített magyar gyerekek történetét idézi fel a Budapesti Történeti Múzeum, a BTM Vármúzeumának péntektől látható kiállítása.

Ez a tárlat egy olyan történetről beszél, amely közvetlenül több mint 60 ezer magyar gyereket, a családtagokon keresztül pedig több százezer embert érintett – mondta el Perényi Roland történész, a kiállítás egyik kurátora.

Mint hozzátette, az 1920 és 1930 között zajló gyermekvonat-akcióról magánszemélyek emlékezetében nagyon mélyen élnek történetek, de a történettudomány keveset foglalkozott ezzel a témával. Réthelyi Orsolya történész, a kiállítás másik kurátora hozzátette, a tárlat bemutatja a korabeli kontextust, majd a résztvevő gyerekek, például Bibó István vagy Karády Katalin tapasztalatait is, ügyelve arra, hogy ne mossa össze a különböző egyéni sorsokat.

A BTM Vármúzeum Barokk csarnokának egyik falát a Keleti pályaudvar szinte életnagyságú, korabeli képe borítja, hiszen minden gyermekvonat innen indult az akció során.

Majd a belépők egy-egy kisgyerek stilizált útlevelét vehetik magukhoz, hogy később az ő személyes történetüket is felfedezhessék. A kiállítás továbbá felidézi, hogy Magyarországot 1920-ban egyszerre sújtották a világháborús vereség következményei, a megszállás, a spanyolnáthajárvány és az élelmiszerhiány. Eközben az új határokon túlról tömegek menekültek át, ám sokan közülük, például a vagonlakók csak nyomorúságos körülmények között tudtak tengődni.

Általános jelenség volt, hogy már a középosztály is nélkülözött.

Tábori Kornél újságíró ezért nyomorrazziákat szervezett, hogy a külföldi hatalmak képviselőinek bemutassa az elkeserítő magyarországi szociális helyzetet. Ezenkívül több holland magánszemély is akciókat indított a nélkülöző magyarok megsegítésére. Az Országos Gyermekvédő Liga szervezésében végül 1920 februárjában indult az első gyermekvonat, és a következő 10 évben Hollandiában 28 ezer, Belgiumban 21 ezer, Svájcban pedig 10 ezer magyar gyereket fogadtak be ideiglenesen helyi nevelőszülők,. Továbbá Svédországba és Nagy-Britanniába is kijutott egy-egy vonatnyi gyerek.

Voltak gyerekek, akik végül nevelőszüleiknél maradtak, az idősebbek közül többen külföldön is házasodtak meg. Az akcióban résztvevő gyerekek 90-95 százaléka azonban visszatért Magyarországra.

Az ekkor szinte teljes diplomáciai elszigeteltségben élő magyarság hatalmas hálával fordult a befogadók felé, a holland Vilma királynőnek például szabályos kultusza alakult ki Magyarországon. Számos külföldi nevelőszülőben is érdeklődés támadt Magyarország felé, szervezett vonatokkal vagy külön úton is sokan ide látogattak. Némelyek még a trianoni határok revíziójának is lelkes támogatóivá váltak.

A kiállítás utolsó szekciója 14 gyerek személyes sorsán keresztül mutatja be az akciót, néha szívszorító, de többségében boldog történeteket felidézve.

Mint a személyes családi történetekből kiderül, sok helyen még ma is őrzik a befogadott magyar gyerekek emlékét, és előfordul az is, hogy a negyedik generáció is ápolja a családok közötti kapcsolatot. A 2022. március 27-ig látogatható kiállítás egyik célja is éppen az, hogy további történetek, emléktárgyak és dokumentumok előkerülését ösztönözze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában