Nézze meg ön is!

2021.12.03. 18:20

Már látható a Müpa idei karácsonyi kisfilmje

A videóban a Müpa közönsége, közössége került a középpontba.

Már látható a Müpa Ajándék című karácsonyi kisfilmje Nagy Mari színművésszel, Várdai István csellóművésszel és a Müpa törzsközönségével a főszerepben.

[eadvert]

A zenész szerepében Várdai István látható, a szomszéd hölgyet Nagy Mari alakítja, a kislányt Kádár Emma játssza. A rendező Bergendy Péter, a film atmoszféráját Pacsay Attila zeneszerző dallamai és Jules Massenet Thais című operájának zenekari közjátéka, a Meditáció teszi teljessé. A fikciós rövidfilmben a Müpa valódi nézői is kiemelt szerepet kaptak, hiszen az intézmény hűségprogramjának tagjai fontos szerepet töltöttek be a forgatáson. Közülük több százan a színészekkel, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeivel és a Müpa munkatársaival együtt készítették el az Ajándék című alkotást – közölte a Müpa az MTI-vel.

A Müpa két évvel ezelőtt azzal a szándékkal vágott bele első karácsonyi kisfilmje elkészítésébe, hogy köszönetet mondjon nézőinek az egész éves figyelemért és szeretetért. Akkor még senki nem tudhatta, hogy a következő években még inkább felértékelődik a kultúra közösségteremtő ereje, és minden korábbinál fontosabbá válik, hogy felejthetetlen pillanatokon osztozhassunk a hétköznapokban és az ünnepek idején. Ezt a gondolatot önti vizuális formába az idei, Ajándék című kisfilm.

Az elmúlt évek ünnepi időszakaiban az intézmény a kulisszák mögé kalauzolta a nézőket egy-egy történettel, idén a Müpa közönsége, közössége került a középpontba.

„Mi, itt a Müpában hiszünk abban, hogy a szeretteinkkel együtt töltött időnél nincs szebb ajándék, nincs nagyobb érték. Ezért érezzük rendkívül szerencsésnek magunkat, hiszen ezekért a kincset érő pillanatokért dolgozhatunk. Idei kisfilmünk pontosan ezt jeleníti meg, köszönetképp a Müpa fantasztikus közösségének, melynek a nézők, a művészek és a Müpa munkatársai egyaránt részei”

- idézi a közlemény Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója szavait.

Borítókép: Közönség a Cantemus Kórus Angyalhangok című adventi koncertjén a Művészetek Palotájában (Müpa) 2017. november 26-án. Fotó: Mohai Balázs/MTI

Címkék#müpa

Ezek is érdekelhetik