Titokzatos sziget

2021.12.04. 07:10

Rekordárról, 160 millió forintról indul Csontváry műve egy aukción

Csontváry árverésen értékesített képei közül legdrágábban, 240 millió forintért a Traui tájkép naplemente idején című festmény kelt el a galéria 2012-es téli aukcióján.

Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye a magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 160 millió forintról indul december 19-én a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban, ahol két külföldről hazatért műre, Schönberger Armand és Rippl-Rónai József egy-egy kiemelkedő festményére is lehet licitálni.

Kelen Anna művészettörténész elmondta, Csontváry Kosztka Tivadar mintegy 100 darabos életművéből alig több mint egy tucat van magángyűjteményben, 2000 óta pedig csupán 4 alkotása szerepelt árverésen. Kiemelte, hogy az 1903-ban készült Titokzatos sziget Csontváry egyik legrejtélyesebb műve, amelynek jelentését a mai napig nem sikerült megfejteniük a művészettörténészeknek.

A képen álomfigurák idézik fel a múltat és a jövőt egy képzeletbeli szigeten. A csöppnyi földdarab és a külvilág közti átjárás lehetőségére apró vitorlás motívuma utal. A szimbólumokban gazdag műalkotást intenzív, meleg színek és ragyogó fényhatás jellemzi.

Csontváry árverésen értékesített képei közül legdrágábban, 240 millió forintért a Traui tájkép naplemente idején című festmény kelt el a galéria 2012-es téli aukcióján. Ezzel az árral azóta is tartja a magyar aukciós rekordot. 2006-ban Szerelmesek találkozása (Randevú) című festményét a Kieselbach Galéria 230 millió forintért árverezte el, a Hídon átvonuló társaság 180 millióért, az Olasz halász című alkotása pedig 140 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria korábbi aukcióin.

A galéria karácsonyi aukcióján Rippl-Rónai József Elegáns úriasszony kertben és Schönberger Armand Aktok gyümölccsel című képét is árverésre bocsátja decemberben.

Mint Virág Judit galériavezető elmondta, mindkét mű a galéria értékmentő tevékenysége révén, hosszú évek után került vissza Magyarországra.

Rippl-Rónai olajképe utoljára a negyvenes években volt Magyarországon kiállítva, majd eltűnt, mígnem a kilencvenes években egy külföldi árverésen bukkant fel, ahol egy az 1970-es években Magyarországon is külszolgálatot teljesítő, feltehetően titkosszolgálati munkát is ellátó angol diplomata vásárolta meg. A tüzes színekkel megfestett merész kompozíció egészen mostanáig az ő gyűjteményében volt.

Rippl-Rónait fiatal kora óta szoros barátság fűzte Kunffy Lajos festőművészhez, nemcsak szülővárosuk, Kaposvár miatt, hanem mert hosszú éveket töltöttek egy időben Párizsban is. A kép 1909 nyarán, az úgynevezett kukoricás korszak kezdetén készült és Kunffy feleségét, Tiller Ellát, a szellemes és művelt zongoraművésznőt ábrázolja.

A Kunffy feleségét ábrázoló képek közül jelenleg három pasztell és két olajképet ismernek a művészettörténészek.

Schönberger Armand az 1920-as és 1930-as években többször állított ki Szlovákiában, ahol számos főművét meg is vásárolták. Az 1932-es Aktok gyümölccsel című festménye is az elmúlt közel kilencven évben egy szlovák család birtokában volt.

A három remekmű további 204 műalkotás, köztük Kádár Béla Zene, Vaszary János Akt Buddhával és Bortnyik Sándor Geometrikus kompozíció című festménye december 18-ig látható ingyenesen megtekinthető kiállításon a Virág Judit Galériában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában