Szobrászat

2021.12.05. 08:40

Thury Levente műveiből nyílik emlékkiállítás Agyagtól lélekig címen

A nyolcvanas évektől, a funkcionális kerámiát hátrahagyva, a gólem mítosz került munkásságának és gondolkodásának középpontjába.

Az 1941 és 2007 között élt szobrászművész és keramikus, Thury Levente misztikus alakjainak először mindig a formáját alkotta meg, ezután következett a gondolat, a lélek beköltöztetése. Kezdeti, funkcionális munkái után a családi hagyomány nyomán gólemkészítéssel foglalkozott. Emlékkiállítása 2022. január 16-ig látogatható a Műcsarnokban.

Munkásságában az apró gólemek egyre növekedtek, végül emberméretűvé váltak. Több művét a mozgathatósággal keltette életre a beléjük épített mechanika révén. A szobrok így az élet jeleit, a dinamikát is képesek voltak felmutatni. A konstrukciók többsége idővel működésképtelenné vált, de ma is őrzik lelkületüket és plasztikai lendületüket még alkotójukat is túlélve.

Több alkotás viszont a készítő keze alatt darabokra hullott széttöredezett, és a melléjük rendelt szöveggel együtt vált teljessé. Thury Levente mindezzel hangsúlyozta a gondolkodó ész és a cselekvő kéz egységét és jelentőségét, a felfelé és lefelé figyelés kettősségének fontosságát. A szobortöredékeket különféle textíliákkal, talált tárgyakkal, pénzérmékkel egészítette ki, hangsúlyozva azok életszerűségét. Az irodalmi idézetekkel, textustöredékekkel pedig beszélő, gondolkodó lényekké váltak. A hatalmas, kisgyermek arcokat idéző, sokszor csodálkozó tekintetű fejek mellett a kezek és más testrészek, torzók dominálnak.

Engem az Isten teremtett, de művészként magam is teremtek – fogalmazott Thury Levente.

Thury Levente munkásságában kezdettől fogva végigkövethetjük a gólemalkotás vágyát, már a családi hagyomány megismerése előtt is emberalakokkal, arcokkal, szemekkel díszítette a kerámiáit. Az Iparművészeti Főiskola elvégzése után készült funkcionális tárgyain, edényein tűnnek fel először arcok és apró emberi figurák. A Panelházak panelkái sorozat mázas kerámiáinak emberkéi esztétikumot és derűt kölcsönöznek minden olyan helyszínnek, ahol feltűnnek. A kerámia földközeli alapanyagával, az anyaggal, a vízzel és a színes mázzal nem csak a természettel való összhangot élhetjük újra, hanem a játékosság élményéhez is közelebb kerülhetünk.

Gondolom és olvasom, hogy a világ mindig elromlik. Aztán mindig a hangyák építik fel az új világokat – hangsúlyozta a művész.

A nyolcvanas évektől a funkcionális kerámiát hátrahagyva, a gólem mítosz került munkásságának és gondolkodásának középpontjába, ekkortól nevezi magát gólemkészítőnek. A prágai zsidó hagyomány nyomán az emberalakoknak mindig valamiféle lelkiséget kölcsönzött, ezzel fejezte ki mindazt, amit számára az agyagból való teremtés misztikuma és a lélekátadás gesztusa jelentett.

Az emlékkiállítás kurátora Fazakas Réka. További információ a Műcsarnok honlapján olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában