Járd ki lábam, járd ki most!

2022.04.20. 07:00

Világraszóló kalotaszegi táncházba invitálnak – lehet jelentkezni!

Közös, világraszóló kalotaszegi táncházba invitálja a népzene és néptánc kedvelőit, és a rendhagyó közös táncról készült film bemutatásával kíván tisztelegni a táncház világnapja és az 50 éves táncházmozgalom előtt a Hagyományok Háza.

 Hagyományok Háza tizenegyedik alkalommal rendezi meg táncház napját.  Ahogy előző években, a nap ezúttal is a néptáncról és a népzenéről, fog szólni, a tánc és a muzsika összetartó erejének üzenetét kívánják eljuttatni kicsikhez és nagyokhoz. Ennek szellemében rukkoltak elő egy rendhagyó, szó szerint határtalan közös tánc megvalósításának ötletével. 
Idén, május 7-ére – hiszen  50 éves a táncházmozgalom – egy fergeteges kalotaszegi táncházat tervezünk. Ennek jegyében egy impozáns közös ünneplésre hívunk benneteket: szeretnénk megmutatni ország-világnak, a népzenének, a néptáncnak a  közösségformáló hatását. 

– írták az ötletgazdák. 

Táncoljatok nekünk néhány percig kalotaszegi csárdást és szaporát, készítsetek róla videófelvételt, és küldjétek el nekünk. Mi pedig, a reményeink szerint a beérkező több száz táncos felvételből elkészítjük a Világraszóló kalotaszegi táncház filmet!

–olvasható a felhívásban. 

A világraszóló kalotaszegi táncházba a április 25., éjfélig lehet jelentkezni. 

A jelentkezők további információkat, és a pár perces kalotaszegi tánchoz a talpalávaló muzsikát  itt találják. 

Borítóképünk illusztráció (forrás: Hagyományok Háza)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában