Cannes Classics

2023.05.05. 20:28

Elek Judit egyik filmje meghívást kapott a cannes-i filmfesztiválra

Elek Judit Sziget a szárazföldön című filmje kapott meghívást a május 16. és 27. között megrendezendő 76. Cannes-i Filmfesztivál felújított alkotásokat bemutató Cannes Classics válogatásába - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t pénteken.

Elek Judit

Forrás: Wikipédia

Fotó: Vera de Kok

Az NFI tájékoztatása szerint Elek Judit első nagyjátékfilmje, a 1969-ben készült Sziget a szárazföldön egy magányos, idős asszony története. A Kiss Manyi által alakított asszony budapesti bérházban egy nagy lakásban él, de szűkös társbérleteikben szorongó szomszédainak nyomására elhatározza, hogy lakását kisebbre cseréli. 

A film hitelesen idézi fel a hatvanas évek Budapestjének atmoszféráját, a rendező a dokumentarista ábrázolásmódot szürreális hangulattal és groteszk humorral ötvözi. 

A Sziget a szárazföldön forgatókönyvírója Mándy Iván volt, operatőre a közelmúltban elhunyt Ragályi Elemér, akivel már a Meddig él az ember? (1967) című filmben is sikerrel dolgoztak együtt. 

 

Elek Judit filmjei négy alkalommal is szerepeltek Cannes-ban, először 1968-ban a Meddig él az embert vetítették a Kritikusok Hete szekcióban. A Sziget a szárazföldönt hosszú vastaps fogadta, amikor 1972-ben versenyen kívül  mutatták 

- olvasható a tájékoztatóban. 

Mint írják, a cannes-i fesztivál felújított klasszikus alkotások szekciójába korábban meghívást kapott Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú, Sára Sándor Feldobott kő és Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című alkotása. 

Elek Judit a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendező szakon tanult 1956 és 1961 között Máriássy Félix osztályában. Pályáját dramaturgként kezdte a Budapest Filmstúdióban, alapító tagja volt a Balázs Béla Stúdiónak. Tabutörő dokumentum és játékfilmjeiben mély együttérzéssel és nagy szenvedéllyel ábrázolja az emberi kapcsolatokat, az érzékeny társadalmi vagy történelmi témákat - áll a közleményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában