Ingyenes program

2023.05.04. 11:42

Sétálószínházi előadással várja az érdeklődőket a Kertész Imre Intézet

A klezmer zenével színesített kamaraszínházi produkciót először május 10-én láthatja a nagyérdemű.

A Kertész Imre Intézet új székháza a VI. kerületi Benczúr utcában

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Sétálószínházi előadást szervez a Kertész Imre Intézet. A program a Kertész Imre Intézet és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE)  együttműködésével, Pányik Tamás rendezésével várja az érdeklődőket.

A Kertész Imre Intézet 2017 elejétől működik, és a Nobel-díjas író alkotásai mellett Arthur Koestler, Giorgio Pressburger, Petri György és Pilinszky János hagyatékrészeit, valamint Sziveri János teljes hagyatékát is gondozza – írja a Magyar Nemzet. A lap hozzáteszi: az intézet a szerzőkről szóló irodalmi anyagok összegyűjtésén, feldolgozásán és sajtó alá rendezésén túl több összeművészeti programmal járult már hozzá az alkotók szellemi örökségének ápolásához. A most meghirdetett sétálószínházi előadás is ezek sorába illeszkedik.

Az egyes helyszíneken az alkotók különféle élethelyzetekben szólalnak meg és mesélnek feleségekről, szerelmekről, emlékekről és szabadságról, sokszor meghökkentően, váratlanul. Az Intézet tereihez igazított jelenetek az alkotók életművét a XX. század történelmi traumáin keresztül mutatják be, és az eseményekkel átszőve juttatják közelebb a nézőket ars poétikájukhoz, műveikhez.

Az előadásban klezmer zene kíséri a szövegeket
Forrás: Kertész Imre Intézet

Az előadás zenéjét Jávori Ferenc „Fegya” Kossuth-díjas klezmerzenész, zeneszerző szerezte.

A május 10-én 18 órától megtekinthető sétaszínházi előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni ITT lehet.

További részletek a programról és a szereposztásról ITT olvashatók.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában