Svenk

2025.05.02. 21:12

Kalotaszeg kincsét tárja elénk a Magyar menyegző (videó)

A Svenk szombati adásában a magyar néptánc és népzene kiemelkedő kulturális hatásáról szóló film kulisszái mögé is bepillanthatunk. A film két budapesti fiatalember, András és Péter erdélyi kalandjait mutatja be, akik András unokatestvérének lakodalmán egy erdélyi, kalotaszegi faluban életre szóló kalandba keverednek. A műsor stábja ott volt a Magyar menyegző készítésének izgalmas pillanatainál.

Kalotaszeg kincsét tárja elénk a Magyar menyegző (videó)

Magyar menyegző: Kovács Tamás és Törőcsik Franciska

Forrás: Szupermodern Stúdió/werkfotó

Fotó: KRISTOF GALGOCZI NEMETH

Káel Csaba rendező a vele készült interjút a film műfaját és szellemi rokonságát meghatározó kérdések megválaszolásával kezdte. Mint mondta, ők táncfilmnek nevezték el az alkotásukat, s ő úgy tartja, hogy a Magyar menyegző műfajának korai őse lehet például a Carlos Saura által rendezett Carmen, illetve a Vérnász című film is, azzal a különbséggel, hogy azok a filmek a táncműtermi próbafolyamat közben létrejövő emberi kapcsolatokat mutatják be, ők viszont ennél nagyobb dologra vállalkoztak. 

Magyar Menyegző – az alkotók sajtótájékoztatója
Fotó: KRISTOF GALGOCZI NEMETH

A rendező önmagáról szólva azt is elárulta, hogy egyetemista korában ő is táncolt a Bartók Táncegyüttesben, és maga az alaptörténet is valahonnan innen indul, hiszen van némi személyes érintettsége a dologban, de ehhez rögtön hozzátette azt is, hogy a film persze színesebb, mint az ő akkori élete volt. 

Az én sztorim 1981-ben játszódik és a film is ezzel paralel. ’81-ben én is becsöppentem egy ilyen esküvőre és olyan hatással volt rám, ami a mai napig tart

– idézte fel személyes ihletettségének forrásait Káel Csaba.

Magyar menyegző: egy kalotaszegi lakodalom és izgalmas kalandok

A Békési Miksa forgatókönyvéből születő alkotás két budapesti fiatalember, András és Péter történetét követi nyomon, akik a 70-es évek végén Budapestről Erdélybe utaznak, hogy részt vegyenek András unokatestvérének lakodalmán. Az erdélyi, kalotaszegi faluban életre szóló kalandba keverednek. A két fiatalnak hamarosan azonban olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek következményei kiszámíthatatlanok.

Kövesi Zsombor színművész a Svenk stábjának a film forgatása közben nyilatkozott, s elárulta, hogy a Magyar menyegző forgatásán járt először a szentendrei Skanzenben, amit szuper helynek talált. Olyannyira, hogy amikor megérkezett oda, az az érzés kerülgette, hogy ő mennyire szeretne ott lakni, s nagyon sajnálta, hogy ez nem lehetséges.

A színművész a filmben egy András nevű karaktert alakít, aki egy erdélyi srác, de már Pesten él, viszont a történet során hazajön a családjához. 

A színművész azt is elmondta a Svenk stábjának, hogy szerepének megtanulásában a tánc kihívást jelentett a számára, mert régen néptáncolt ugyan, de azért nem ebben a közegben nőtt fel.

Bubik Réka egyetemi hallgató a Színház és Filmművészeti Egyetemen, ő a menyasszony húgát játssza a filmben. A Svenk stábjának elmondta, hogy édesanyja táncművész és ő maga is táncol. Mivel Réka éppen a Nemzeti Színházban van gyakorlaton, ezért onnan azokat a táncosokat is jól ismeri, akikkel a filmben szerepel. 

Jelenet a Magyar menyegző című filmből
Fotó: KRISTOF GALGOCZI NEMETH / Forrás: Szupermodern Stúdió/werkfotó

Mint felidézte:

 a filmben nagyon sok érzelem a tánc nyelvén keresztül kifejezve jelenik meg – legyen az akár harag, akár a féltékenység.

A zenés, táncos játékfilm főszereplőit a hazai mozikba már több mint 750 ezer nézőt becsábító Hogyan tudnék élni nélküled? sztárja, Törőcsik Franciska, valamint a legutóbb a Hunyadi című sorozatban is látható Kovács Tamás és az Együtt kezdtük révén széles körben megismert Kövesi Zsombor alakítják. Mellettük a további szerepekben Bubik Réka, Györgyi Anna, Lengyel Ferenc, Ertl Balázs, Rohonyi Barnabás és Znamenák István jelenik meg. De megjelennek a táncházmozgalom olyan legendás képviselői, mint Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Farkas Zoltán Batyu, Tóth Ildikó Fecske, valamint a Muzsikás Együttes.

A film forgatása budapesti helyszínek mellett a Szentendrei Skanzenben, illetve Erdélyben, Kalotaszegen zajlik, és 2025. május 30-ig tart.

Magyar menyegző: bemutatni a nemzeti örökségünk egy kincsét

A Magyar menyegző munkacímet viselő alkotás nem titkolt küldetése az is, hogy bemutassa a nemzetközi közvélemény előtt nemzeti örökségünk egyik legkülönlegesebb értékét, a magyar néptánc, népzene és népművészet világát. A játékfilm forgatása a hazai támogatók közreműködésével március 29-én kezdődött el.

A koreográfiákat Zsuráfszky Zoltán, valamint Zs. Vincze Zsuzsa és Mihályi Gábor alkotta meg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes művészei táncolják, az autentikus dallamok pedig Pál István Szalonna zenekarvezető irányításával csendülnek fel. A film látványtervezője Szendrényi Éva, jelmeztervezője Vavrinecz Krisztina (Deadline, Megbélyegzetten), a vágója pedig Makk Lili (Hunyadi, Blokád, Terápia) lesz.

A film produceri feladatait a közelmúlt számos sikerfilmje, az Örök tél, a Blokád, és a Semmelweis elkészítésében résztvevő Lajos Tamás látja el, aki ezúttal vezető operatőrként is bekapcsolódik a munkálatokba.

A Magyar menyegző a Nemzeti Filmintézet pénzügyi hozzájárulása nélkül, a MOL – Új Európa Alapítvány támogatásával, az MTVA és a Szupermodern Stúdió koprodukciójában valósul meg.

A Magyar Menyegző várhatóan a jövő év elején kerül a mozikba.

A Hír TV filmes háttérműsorának legújabb adását szombaton 12:30-kor láthatják a televíziónézők, az ismétlés pedig vasárnap 7:30-tól látható.

A Svenk a Magyar menyegző forgatásán készült interjúját már most meg lehet nézni: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!