24 óra

2021.04.03. 15:17

Filmkészítő maratont hirdetnek a környezettudatos gondolkodásért

A verseny célja, hogy a film tudatformáló eszközeivel hívja fel a figyelmet a fogyasztói szokások megváltoztatásának szükségességére, a mindennapi életvitel során.

A környezettudatos gondolkodás elősegítésére rövidfilmpályázatot hirdetnek „Shoot4Earth – Forgass a Földért!” címmel. A filmkészítő maraton résztvevőinek mindössze 24 óra áll rendelkezésre a filmjük elkészítésére. A beérkezett pályaműveket mások mellett Szabó István Oscar-díjas filmrendező zsűrizi.

A szervezők közleménye szerint a magyar kezdeményezésű versenyt, amerikai, ázsiai, ausztrál, európai és magyar filmesekkel, környezetvédőkkel összefogva hirdetik meg április 17-re.

A rendezvény célja, hogy a film tudatformáló eszközeivel hívja fel a figyelmet a fogyasztói szokások megváltoztatásának szükségességére, a mindennapi életvitel során – olvasható a közleményében.

A szervezők a verseny kezdetén, a rajt pillanatában, időzónánként több elemet ismertetnek, melyből egy elemet kötelező beépíteni a versenyfilmbe. A filmkészítő játékra bárki, a világ bármely részéről jelentkezhet. Nevezési díj, korosztályi és technikai megkötés nincs. A film lehet élőszereplős rövidfilm, videoklip vagy animáció.

Mint írják, a 24 órás maraton, az időzónák figyelembe vételével egyszerre, egy időben zajlik a világon.

Regisztrálni a verseny kezdetéig, a verseny hivatalos weboldalán (https://shoot4earth.org/) lehet.

A kötetlen műfajú filmek forgatásánál digitális kamera, kamerás mobiltelefon vagy kameraként működő fényképezőgép egyaránt használható. A résztvevő stáboknak – melyek akár egyszemélyesek is lehetnek – maximálisan egy perc hosszúságú filmekben kell felhívni a figyelmet arra, hogy a mindennapokban odafigyeléssel, takarékossággal, tudatossággal mit tehetünk környezetünk megóvásáért. Az elkészült alkotásokat fel kell tölteni az internetre, a játék versenyszabályzati kiírásában meghatározott módon.

A közlemény szerint a zsűri elnöke Szabó István Oscar-díjas filmrendező, társelnöke, Sandeep Marwah, az Asian Academy of Film and TV elnöke (India), a verseny művészeti igazgatója pedig Karl Bardosh, a Tisch School of the Arts New York University tanára lesz.

A 24 órás filmkészítő maraton megvalósítását, kontinenseken, illetve egyes országokban regionális producerek segítik.

A szervezők felidézik, hogy a világ egyik legnehezebb filmes játékának megvalósítását éveken keresztül személyesen segítette Jirí Menzel Oscar- díjas cseh filmrendező és sok ismert magyar filmes is, köztük Deák Kristóf, az Oscar-díjas Mindenki című film rendezője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!