ma este kezdődik

2021.05.13. 15:10

Idén már nem online térben rendezik az Öt Templom fesztivált Győrben

Idén már nem online rendezik az Öt Templom fesztivált Győrben, hanem a védettségi igazolvánnyal rendelkezők személyesen vehetnek részt a programokon május 13. és 17. között Győr újvárosi városrészének öt templomában – közölték a szervezők.

A vallási és kulturális párbeszéd elősegítését célzó előadásokat, koncerteket és tematikus sétákat az evangélikus Öregtemplomban, a görög katolikus, a katolikus és a református templomban, valamint a zsinagógában tartják.

A nyitó napon, csütörtök este hét órától Barabás Lőrinc lép fel a katolikus templomban.

Másnap este az Evangélikus Öregtemplomban Apáti Ádám, Bizják Gábor, Ferenczi György, Gryllus Dániel, Jankó Miklós, Pintér Zsolt és Szirtes Edina Mókus adják elő a Pál apostol: dalok Pál levelei szerint című műsort.

Május 15-én, hétfőn két alkalommal is elindul az Öt Templom túra, amelyben a résztvevők templomról templomra haladva hallgathatják meg a tavalyi eseményen elhangozott hitbeszédeket Kamarás Iván tolmácsolásában.

Aznap este hat órától a görögkatolikus templomban Lőrinszky Attila nagybőgőn ad koncertet, egy órával később a zsinagógában pedig a Budapest Bár lép fel.

Május 16-án délután az Öt Templom túra résztvevői az európai zsidó-keresztény kultúra hagyományait és értékeit, az egyes vallások hitéleti sajátosságait, azok építészeti vetületeit ismerhetik meg Székely Zoltán művészettörténész vezetésével.

Aznap este hat órától a katolikus templomban a Szent Efrém Férfikar ad koncertet, később a zsinagógában Roby Lakatos és Cséki Kálmán lépnek fel.

Az öt napos eseményt május 17-én este a 30Y Resti című koncertje zárja a református templomban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!