Ország-világ

2021.06.26. 12:57

Szabadtéri kiállítással készül az eucharisztikus világkongresszusra az MMA

Különleges ajándékot kapott a város az alkotásokkal.

Huszonnyolc alkotó munkái láthatók Székesfehérváron a Városház téren a szeptemberi 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felvezetéseként a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Képzőművészeti Tagozatának rendezésében.

A személyes találkozások fontosságát hangsúlyozta szombati Városház téri köszöntőjében Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere. Kiemelte: bárki megtekintheti a szabadtéri tárlatot, melyet egy történelmi városban olyan értékek vesznek körül, mint az Országalma-szobor, a Szent Imre-templom vagy a Nemzeti Emlékhely.

Elmondta: sokan nézik meg a kiállítást, fényképeznek mobiltelefonnal és töltik fel a közösségimédia-felületekre is képeiket. Ezáltal pedig ők is értéket közvetítenek egy olyan világban, ahol pont ezeket a keresztény értékeket érik támadások – hívta fel a figyelmet a polgármester.

Spányi Antal megyéspüspök úgy fogalmazott: különleges ajándékot kapott a város az alkotásokkal. Azt mondta: a képek „a hozzánk közel levő Istenről szólnak” és a legnagyobb hittitok, az eucharisztika inspirálta a művészeket, akik mai modern eszközökkel próbálták azt az emberekhez közel hozni.

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára hangsúlyozta: „kultúránk a kultuszban gyökerezik”, a művészeti alkotások pedig alapvetően kötődtek a szentség, a sacrum fogalmához. Felidézte: a katolikus egyház 1881 óta rendez eucharisztikus világkongresszusokat. Magyarország 1938 után idén ad újra otthont az eseménynek, az MMA pedig önállóan és partnerekkel is tiszteleg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtt – mondta.

A Székesfehérváron július 4-ig látható szabadtéri kiállításon 28 alkotóművészt klasszikus festészeti, grafikai, plasztikai alkotásainak képei mellett fotográfiák és digitális művek is helyet kaptak – tette hozzá.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust eredetileg 2020 szeptemberében rendezték volna meg Budapesten, a koronavírus-járvány miatt azonban elhalasztották és idén szeptember 5. és 12. között tartják meg.

A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek. A rendezvény záró szentmiséjén Ferenc pápa is részt vesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!