Elismerés

2017.11.17. 22:06

Szent Márton-díjat kapott a Rákóczi Szövetség elnöke

Halzl József a Pannonhalmi Főapátságban péntek este vehette át az elismerést. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát méltatásában azt mondta, hogy a Rákóczi Szövetség elnöke elévülhetetlen érdemeket szerzett a határon túli magyarság szolgálatában.

A díjat a főapátság, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok 2001-ben alapította. Olyan személyiségnek adományozzák Szent Márton napja alkalmából, aki az előző évben, években a legtöbbet tette a valamikori Pannónia területén lévő kulturális és turisztikai, valamint térségfejlesztő programok megvalósításáért, hozzájárulva ezzel a nemzeti örökség és a kulturális értékek megismertetéséhez és megőrzéséhez.

Várszegi Asztrik úgy fogalmazott, Halzl József a mérnöki munkája során is mindig azt tekintette sikernek, aminek kézzelfogható és hatékony eredménye volt. Talán ez a szemlélet is segítette és segíti a Rákóczi Szövetségben, hogy „ne a beszéd, hanem a tettek számítsanak” – fűzte hozzá.

A főapát a díjazottat méltatva kiemelte, hogy a gyakorlat, a szervezés mestere, de szellemi és lelki vonásai is figyelmet érdemelnek. A 2006-ban kiadott 1956-os naplója egy „lelkében és szellemében jól megalapozott fiatalember tanúságtétele életről, magyarságról, szabadságról” – mondta.

Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke (b) átveszi a Szent Márton-díjat Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttól és Simon Attilától, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatójától (j)
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Várszegi Asztrik felidézte: a Pannonhalmi Főapátság a Rákóczi Szövetséggel közösen tizenhét éve rendezi meg a Cultura Nostra versenyt. A magyar történelem egy-egy fejezetének mélyebb megismerésére Kárpát-medencei középiskolásoknak meghirdetett vetélkedő évről évre mintegy ezer magyarországi és határon túli diákot mozgat meg – tette hozzá.

A Rákóczi Szövetség célja, hogy minél több magyarországi és külhoni diák találkozhasson egymással. Ezt szolgálja diákutaztatási programjuk, amelynek keretében évente csaknem tízezer Kárpát-medencei középiskolás utazhat a nemzeti ünnepekhez kapcsolódóan. 2004 óta a Felvidéken iskolai beiratkozási programot valósítanak meg, hogy minél több magyarul beszélő gyereket írassanak szülei magyar nyelvű iskolába. Ez a programjuk az utóbbi években kiterjedt a Partiumra és a Délvidék szórványvidékeire is – zárta a méltatást a főapát.

Szent Mártonról szóló ünnepi beszédében Várszegi Asztrik úgy fogalmazott, Szent Márton ma is időszerű, mert a szegények, kiszolgáltatottak sokasága és valósága mindannyiunk számára kihívás. Szólt arról, hogy Ferenc pápa november 19-én az egyházi év utolsó előtti vasárnapját a szegények világnapjának nyilvánítja, felhívva minden jóakaratú ember figyelmét arra: fokozottabban figyeljenek a szomszédságukban élő szegényekre és tettekben is megnyilvánuló módon törődjenek velük.

Ferenc pápa nem alibicselekedeteket akar, hanem azt kéri, az „osztás életstílusát, az osztás életkultúráját” alakítsuk ki – fogalmazott Várszegi Asztrik, hozzátéve: Szent Márton kettévágott katonaköpenyében mindezek benne vannak. „Csak a másokért élő, másokat is szolgáló tevékenység hordoz mind az egyén, mind a köz számára békét, reménytelibb holnapot, teremt mindennapi kenyeret, emberhez méltó életkörülményeket” – hangoztatta a főapát.

Borítóképünkön Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke a díjátadón. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!