Ópusztaszer

2018.06.19. 09:51

Woodstock-feszt a magyar ugaron

Jurtaszállás, ménes, ember- és természetközeli hangulat, kiváló koncertek - mi kell még?

A természet közelében, a pusztában bulizhatnak az igényes zene kedvelői július elején a Woodstock az ugaron elnevezésű fesztiválon az ópusztaszeri Akhal Teke-ménesbirtokon, Szegedtől húsz kilométerre. Az idén hatodik alkalommal megrendezésre kerülő esemény a tavalyinál több és színesebb programmal várja a látogatókat.

A rendezvény ötlete az Anna and the Barbies együttes énekesének, Pásztor Annának a fejéből pattant ki sok évvel ezelőtt, ami alig százfős rajongói táborból nőtte ki magát. Az összművészeti eseménynek több mint húszezer négyzetméternyi természetvédelmi terület ad otthont, itt épül majd fel a nagyszínpad, több programhelyszín, jurtaszállás és kemping. A fesztivál helyszínén a táborozók mellett továbbra is zavartalanul megfér egy csodálatos ménes is, amely megadja a hely ember- és természetközeli hangulatát.

Az esemény sajátossága: az Anna and the Barbies fellépése és vendégszeretete mellett a zenészek, a művészek, a barátok ismerik egymást és felszabadultan szórakoznak majd együtt a közönséggel. Július 4-től négy nap alatt több közkedvelt zenekar lép fel, többek között a Vad Fruttik, a Hiperkarma, a 30Y, az Ivan and the Parazol, a Random Trip.

További részletekről a fesztivál honlapján és közösségi oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

Borítóképünk forrása: Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!