Svájci-magyar

2017.10.06. 23:08

Storck: a játék képe és az eredmény is fontos

Támadó felfogású svájci csapatra számít a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A német szakvezető a pénteki sajtótájékoztatón kifejtette: az ellenfél nem bízza majd a véletlenre a három pont megszerzését, mert mindenképpen szeretné megtartani első helyét a csoportban.

„Bizonyítottuk már, hogy egyenrangú szinten tudunk futballozni a legnagyobbakkal is. Nekünk nincs veszítenivalónk a meccsen. A játék képe és az eredmény ugyanolyan fontos lesz számunkra”

- mondta az MTI érdeklődésére Storck, aki arról is beszámolt, hogy tudja már, ki lesz a csapatkapitány az eltiltott Dzsudzsák Balázs távollétében, de nem árulta el, mivel pénteken este vagy szombaton reggel közli majd a játékosokkal.

Pátkai Máté kifejtette, mivel a magyar válogatott harmadik helye még nem biztos, így százszázalékos erőbedobással küzdenek majd, mert azt semmiképpen sem szeretnék kiengedni a kezükből.

„Nekünk fognak esni, de ezeket a rohamokat meg kell fékeznünk”

- jelentette ki a Videoton középpályása, aki bár nem játszott a két gárda tavalyi, budapesti mérkőzésén, úgy vélte, azon sikerült bizonyítani, hogy a magyaroknak ezúttal is lehet keresnivalójuk az esélyesebb svájciak ellen, már csak azért is, mert a teher inkább a riválison van.

„Nemhogy megnehezíteni szeretnénk a dolgukat, hanem borsot is törni az orruk alá”

- mondta Bese Barnabás, aki elárulta, külön is készült a svájci csatárokból, mivel a stáb erre a célra összeállított egy felvételt a vetélytárs támadóiról.

A svájciak százszázalékos teljesítménnyel vezetik a selejtezőcsoportot, amelyben a magyarok nyolc forduló alatt tíz pontot gyűjtve a harmadik helyen állnak, de utóbbi együttes már nem léphet előrébb, így – ahogy 1986 óta mindig – biztosan lemarad a világbajnokságról.

svájci-magyar találkozó szombaton 20.45-kor kezdődik a bázeli St. Jakob Parkban az olasz Paolo Tagliavento sípjelére.

(Borítóképünk a magyar válogatott edzésén készült a meccs előnapján, a szövetségi kapitány játékosai körében. Fotó: MTI / Illyés Tibor)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!