Női kézilabda junior-vb

2018.04.26. 16:52

Norvégiával egy csoportba kerültek junior kéziseink

Norvégiával azonos csoportba került a magyar női junior kézilabda-válogatott a júliusi debreceni világbajnokság csütörtöki sorsolásán.

Az A csoportban a magyarok, valamint a norvégok mellett Montenegró, Brazília, Portugália és Elefántcsontpart szerepel még, a nyitómérkőzést a házigazdák csapata a brazilokkal játssza július 1-jén.

Az ifjúsági és junior Európa-bajnoki bronzérmes, ifjúsági világbajnoki ötödik helyezett magyar válogatott az első kalapból várta a bázeli sorsolást.

A 24 résztvevőt négy hatos csoportba sorolták a nemzetközi szövetség központjában. Utolsóként az első kalap csapatait húzták ki, ám a 2-6. kalapba tartozó válogatottak besorolását követően a magyarok megválaszthatták, melyik csoportba kívánnak kerülni. A döntést Golovin Vlagyimir szövetségi edző és Zsiga Gyula, a magyar szövetség (MKSZ) szakmai igazgatója hozta meg az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.

Golovin Vlagyimir – akit csupán a közelmúltban, március 9-én neveztek ki a posztra – elmondta, eddig három részletben összesen hét napot gyakorolt együtt a csapat.

„A lányok hozzáállása kiváló, tele vannak önbizalommal és bizonyítási vággyal.

Mindenki határozottan kijelentette, hogy az érem meglesz, de ez persze nem ilyen egyszerű. Biztosan mindent meg fognak tenni, hogy sikerüljön, de vannak még erős csapatok, amelyeket ugyanez a cél hajt” – magyarázta a szakvezető.

Az ukrán származású tréner a sorsolás előtt hangsúlyozta, a franciákat mindenképpen szeretnék elkerülni, hiszen őket tartja a mezőny legerősebb csapatának.

Zsiga Gyula úgy fogalmazott, korosztályos versenyek előtt nehéz pontos várakozásokat megfogalmazni, de az biztos, hogy magyar részről a lehető legjobb játékerőt képviselő csapat szerepel majd a debreceni tornán.

„A vágyunk az éremszerzés, többen meghatározó szerepet játszanak az NB I-ben, sőt a Bajnokok Ligájában is, ám az ellenfelek soraiban is vannak ilyen játékosok” – vélekedett.

A sorsolás után elárulta, szerették volna, ha Dél-Koreával minél később találkozik a magyar együttes, de a csoportok alakulása miatt más taktikát kellett választaniuk. A szakember ezen kívül annak sem örül, hogy az oroszokkal is azonos ágra került a magyar csapat.

A Ferencváros jobbátlövője, Háfra Noémi elmondta, eddig keveset tudott együtt készülni a keret, de hamarosan egy hétig tartó összetartáson vesznek részt, és mérkőzéseket is játszanak. Ő is a dobogóra kerülést határozta meg célként.

A csoportok kialakulása után kijelentette, szerinte elsőként jutnak majd tovább, ami azért is fontos, mert a másik ágon van néhány csapat, amelyet el akarnak kerülni.

Novák András, az MKSZ főtitkára kijelentette, a kormány támogatásának köszönhetően minden olyan világverseny rendezését megpályázhatják, amelyről a szakemberek úgy vélik, esélyesként vesz részt rajta a magyar csapat.

Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője elmondta, csapatsportágak esetében ilyen jelentős létszámú versenyt még nem szerveztek, ettől függetlenül optimista a júliusi eseményt illetően.

A torna egybeesik az oroszországi labdarúgó-világbajnokság utolsó két hetével, ezért a Főnix Csarnok és a Hódos Imre Sportcsarnok között már két héttel a kézilabda-világbajnokság előtt szurkolói falut rendeznek be kivetítőkkel.

Magyarország korábban kétszer rendezett junior kézilabda-világbajnokságot: 2001-ben a Görbicz Anita nevével fémjelzett női csapat ezüstérmet nyert Győrben, 2005-ben pedig a férfiválogatott – soraiban többek között Császár Gáborral, Gulyás Péterrel, Schuch Timuzsinnal és Mikler Rolanddal – harmadik lett a nyíregyházi, illetve miskolci tornán.

A csoportbeosztás:

A csoport: Magyarország, Norvégia, Montenegró, Brazília, Portugália, Elefántcsontpart

B csoport: Oroszország, Koreai Köztársaság, Szlovénia, Kína, Chile, Izland

C csoport: Dánia, Hollandia, Románia, Angola, Japán, Paraguay

D csoport: Franciaország, Németország, Spanyolország, Horvátország, Egyiptom, Svédország

Minden hatosból az első négy-négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.

A torna menetrendje:

nyitóünnepség és nyitómérkőzés, július 1.

az A és a C csoport fordulói, július 2., 4., 5., 7., 8.

a B és a D csoport fordulói, július 2., 3., 5., 6., 8.

Elnöki Kupa (alsóházi rájátszás), július 10., 11.

nyolcaddöntők, július 10.

negyeddöntők és a 9-16. helyért, július 11.

elődöntők és az 5-8. helyért, július 13.

döntő, a 3. helyért, az 5. helyért és a 7. helyért, július 14.

A magyar válogatott csoportmérkőzései (Főnix Csarnok):

Magyarország-Brazília, július 1.

Magyarország-Elefántcsontpart, július 4.

Magyarország-Portugália, július 5.

Magyarország-Montenegró, július 7.

Magyarország-Norvégia, július 8.

A magyar női válogatott bő kerete:

kapusok: Binó Boglárka (Győr), Dányi Bernadett (Mosonmagyaróvár), Hlogyik Petra (MTK), Suba Sára (Vác), Vártok Ramóna (Dunaújváros)

jobbszélsők: Bánfai Kira (Ferencváros), Faluvégi Dorottya (Ferencváros), Kuti Bettina (MTK)

jobbátlövők: Afentaler Sára (Győr), Klujber Katrin (Dunaújváros)

irányítók: Lakatos Rita (Vác), Román Dorina (Debrecen), Szabó Kitti (NEKA)

beállók: Giricz Laura (Békéscsaba), Pásztor Noémi (Budaörs), Tóvizi Petra (Debrecen)

balátlövők: Háfra Noémi (Ferencváros), Hornyák Bernadett (Vác), Horváth Laura (NEKA), Kácsor Gréta (Gödi SE), Kuczora Csenge (Vasas), Pénzes Laura (Debrecen

balszélsők: Fodor Csenge (Győr), Márton Gréta (Ferencváros), Sallai Nikolett (MTK)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!