félezer résztvevő

2018.06.27. 12:19

Erdei Zsolt két érmet vár a budapesti ifjúsági ökölvívó vb-n

Az eredetileg tervezettnél több, 80 ország közel 500 versenyzője vehet részt az augusztus 21. és 31. között sorra kerülő ifjúsági ökölvívó-világbajnokságon, a Duna Arénában.

Budapest, 2017. április 19. Erdei Zsolt elnök a Magyar Ökölvívó Szakszövetség sajtóreggelijén a fővárosi Vigadó Éttreremben 2017. április 19-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A vb szerdai sajtótájékoztatóján Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke elmondta, hogy eredetileg 174 női és 244 férfi versenyző részvételét tervezték, de a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség, az AIBA szabaddá tette a nevezést, így nyílt lehetőség arra, hogy közel 500 ökölvívó induljon Budapesten.

Az elnök kifejtette: óriási dolog, hogy Magyarország ifi vb-t rendezhet, s ennek komoly diplomáciai értéke is van.

„Ha szépen és jól rendezzük meg az eseményt, az előrelendítheti kis országunk megítélését”

- fogalmazott Erdei Zsolt, hozzátéve: a magyar szövetség is kapott újabb kvótákat, így az eredetileg tervezett 16-nál több, maximum 21 hazai ökölvívó léphet kötelek közé.

A MÖSZ elnöke szerint a legfontosabb az, hogy „legyenek eredményeink”.

Erdei Zsolt két érmet vár, az egyiket a fiúktól, a másikat a lányoktól, s ha az egyik arany lenne, akkor már nagyon boldog lenne.

Név szerint az idén ifjúsági Európa-bajnok Bernáth Attilát, illetve az Eb-harmadik Hámori Lucát nevezte meg esélyesként a Balzsay Károly irányította fiú, illetve a Kovács Mária által vezetett női keretből.

Molnár Péter, a MÖSZ menedzser-ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az AIBA számára kiemelt esemény a budapesti vb, s ez az első alkalom, hogy a férfi és a női szakág számára egyszerre rendezik meg az ifjúsági világbajnokságot.

Szántó Éva, a Budapest2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kft. társrendezőként kapcsolódik be, mert a sportrendezvények kapcsán számos olyan terület van, amelyben komoly tapasztalatot szerzett, ugyanakkor a sportszakmai feladatokat a Magyar Ökölvívó Szakszövetség látja majd el.

Varga Csaba, a Duna Aréna üzemeltetési igazgatója a létesítmény átalakításáról beszélt. Tájékoztatása szerint a küzdőteret az uszodatérből alakítják majd ki úgy, hogy mindenben megfeleljen az AIBA előírásainak. Hozzáfűzte:

az 50 méteres medence tetején két ringet fognak kialakítani úgy, hogy költségtakarékosságból a meglévő szerkezeteket ne kelljen elbontani, és a vizet sem engedik majd le a medencéből.

Elhangzott még, hogy a nézőtér 5300 fő elhelyezésére lesz alkalmas, valamint hogy egy szürkemarha-pár lesz a vb két kabalaállata, az elnevezésükre szerdán indul pályázat a szövetség Facebook-oldalán.

Borítókép: MTI Fotó/ Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!