junior-vb

2018.06.29. 12:29

Érmes reményekkel várják a rajtot női kéziseink

A magyar válogatott érmes reményekkel várja a debreceni női junior kézilabda-világbajnokság vasárnapi rajtját.

Golovin Vlagyimir, a magyarok március 9-én kinevezett szövetségi edzője április végén úgy fogalmazott, a játékosok hozzáállása kiváló, tele vannak önbizalommal és bizonyítási vággyal. Hangsúlyozta, mindenki határozottan kijelentette, hogy az érem meglesz, de ez nem ilyen egyszerű.

„Biztosan mindent meg fognak tenni, hogy sikerüljön, de vannak még erős csapatok, amelyeket ugyanez a cél hajt” – magyarázta a szakvezető.

Zsiga Gyula, a magyar szövetség szakmai igazgatója úgy fogalmazott, korosztályos versenyek előtt nehéz pontos várakozásokat megfogalmazni.

„A vágyunk az éremszerzés, többen meghatározó szerepet játszanak az NB I-ben, sőt a Bajnokok Ligájában is, ám az ellenfelek soraiban is vannak ilyen játékosok” – vélekedett.

A magyarok felkészülése jól sikerült: a két héttel ezelőtti, debreceni tornán vereség Hollandiával szemben, győzelem Ukrajna és döntetlen Franciaország ellen. A múlt héten a csapat két edzőmeccset játszott Szlovénia ellen, és mindkettőt 12 góllal megnyerte.

Az ifjúsági és junior Európa-bajnoki bronzérmes, ifjúsági világbajnoki ötödik helyezett magyar válogatott Norvégiával, Montenegróval, Brazíliával, Portugáliával és Elefántcsontparttal szerepel azonos csoportban. A nyitómérkőzést a házigazdák a brazilokkal játsszák vasárnap a Főnix Csarnokban.

A torna egybeesik az oroszországi labdarúgó-világbajnokság utolsó két hetével, ezért a Főnix Csarnok és a Hódos Imre Sportcsarnok között már két héttel a kézilabda-világbajnokság előtt szurkolói falut rendeztek be kivetítőkkel.

Magyarország korábban kétszer rendezett junior kézilabda-világbajnokságot: 2001-ben a Görbicz Anita nevével fémjelzett női csapat ezüstérmet nyert Győrben, 2005-ben pedig a férfiválogatott – soraiban többek között Császár Gáborral, Gulyás Péterrel, Schuch Timuzsinnal és Mikler Rolanddal – harmadik lett a nyíregyházi, illetve miskolci tornán.

A csoportbeosztás:

A csoport: Magyarország, Norvégia, Montenegró, Brazília, Portugália, Elefántcsontpart

B csoport: Oroszország, Koreai Köztársaság, Szlovénia, Kína, Chile, Izland

C csoport: Dánia, Hollandia, Románia, Angola, Japán, Paraguay

D csoport: Franciaország, Németország, Spanyolország, Horvátország, Egyiptom, Svédország

A magyar válogatott csoportmérkőzései (Főnix Csarnok):

Július 1., vasárnap: Magyarország-Brazília 18.00

Július 4., szerda: Magyarország-Portugália, 18.00

Július 5., csütörtök: Magyarország-Elefántcsontpart, 16.00

Július 7., szombat: Magyarország-Montenegró, 13.30

Július 8., vasárnap: Magyarország-Norvégia, 18.00

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!