a medence mellett

2018.06.11. 14:35

Visszavonult Madaras Norbert és Varga Dániel

A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Madaras Norbert és az egyszeres ötkarikás győztes Varga Dániel bejelentette visszavonulását.

Budapest, 2014. június 25. Varga Dániel (j) és Madaras Norbert a vízilabda-válogatott edzésén Budapesten, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2014. június 25-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Tamás

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója hétfőn, sajtótájékoztatón elmondta, az együttessel idén bajnok és Eurokupa-győztes klasszisok maradnak a klubnál, a 38 éves Madaras szakosztályvezetőként, a 34 esztendős Varga pedig az ifjúsági csapat edzőjeként dolgozik tovább. Hozzátette, Madaras az elmúlt fél évben gyakorlatilag már ezt a munkát végezte, mellette azonban még meghatározó szerepet töltött be a vízben is.

Megjegyezte, a legmegfelelőbb emberek folytathatják a klubnál az építkezést, ezért az ő szerepe is megváltozik kissé a jövőben, és más szakosztályok munkáját segíti majd.

„Azt gondolom, jelenleg ma a vízen kívül ez az egyik legjobb állás a vízilabdában.

Folytatni szeretném az évekkel ezelőtt elkezdett munkát” – mondta a kétszeres világbajnok Madaras.

„A múlt héten döntöttem el véglegesen, hogy abbahagyom. Azt gondolom, azzal lett teljes a pályafutásom, hogy az utolsó két évet a Ferencvárosban töltöttem el.

Szeretnék edzőként maradandót alkotni, és azt a szemléletet, amely végig kísérte a pályafutásomat, átadni a fiataloknak”

- nyilatkozott Varga Dániel, akinek „évtizedes álma” válik valóra azzal, hogy edzősködhet.

A sajtótájékoztatóján az új igazolásokat is bejelentették. A legnagyobb hazai riválistól, a Szolnoktól érkezik az ausztrál Aaron Younger, valamint Mezei Tamás, mellettük Gór-Nagy Miklós és Kállay Márk csatlakozik a kerethez. Egyúttal elhangzott, hogy a válogatott Manhercz Krisztián távozik.

Nyíri Zoltán elmondta, tavaly három döntőt céloztak meg a szezon előtt, ebből itthon most sem szeretnének lejjebb adni, éppen ezért a Magyar Kupában és a bajnokságban is a döntőbe kerülés a minimális elvárás, míg a Bajnokok Ligájában újoncként a Hannoverben sorra kerülő nyolcas döntőben szeretnék látni az együttest.

Varga Zsolt, az együttes vezetőedzője arról beszélt, hogy két világklasszissal szegényebb lett a vízilabda társadalom és a Ferencváros is, az újonnan érkezőknek pedig a tovább épülő struktúrába kell beilleszkedniük és hozzá kell tenniük a legjobbjukat. „A legnagyobb kihívást talán az jelenti, hogy a Bajnokok Ligája-szereplés egy teljesen más terheléssel jár” – tette hozzá Varga Zsolt, akinek munkáját az is nehezíti majd, hogy a játékosok nagy részével csak szeptember 16-tól tud együtt készülni, míg a legrangosabb európai kupasorozatban 27-én már mérkőzést rendeznek.

Az újak közül Aaron Younger leszögezte, minden fronton győzni akar a csapattal, ami ugyan rendkívül nehéz feladat, de a keretet kellőképpen erősnek érzi ennek teljesítésére.

A Szolnokkal tavaly BL-győztes Mezei Tamás kijelentette, szeretnék visszahozni Magyarországra a legrangosabb európai trófeát.

Gór-Nagy Miklós Máltáról videoüzenetben jelentkezett be. Érdekesség, hogy ő

hivatalosan már nyolc nappal a születése előtt az FTC baráti körének tagja volt

- amint azt egy kis kártyával igazolta -, így most egy nagy álma válik valóra azzal, hogy zöld-fehérben játszhat.

A csapat által idén elnyert két trófeát, a magyar bajnoki címárt járó kupát és az Eurokupát kiállították a Groupama Arénában található üzletben, ahol a szurkolók egy hónapon keresztül fényképezkedhetnek velük.

Borítókép: Varga Dániel (j) és Madaras Norbert a vízilabda-válogatott edzésén még 2014-ben

MTI Fotó / Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!