dobogó

2018.09.27. 20:17

Kovács Sarolta ezüstérmes lett a katonai öttusa-világbajnokságon

A magyar versenyző második helyen végzett a BHSE sporttelepén zajló 46. katonai öttusa-világbajnokság női versenyében csütörtökön.

Budapest, 2018. szeptember 27. A második helyezett Kovács Sarolta a cél előtt a katonai öttusa-világbajnokság futólövészet számában a Honvéd Tüzér utcai sporttelepén 2018. szeptember 27-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A győzelmet az orosz Jekatyerina Huraskina szerezte meg, míg bronzérmes a lengyel Anna Maliszewska lett. Alekszejev Tamara hetedik, Józan Beáta 31. helyen zárt. A csapatversenyben is orosz elsőség született, a magyar trió negyedikként fejezte be a viadalt.

A döntő 38 résztvevője a hagyományos öttusa szabályai szerint teljesítette az egyes tusákat. A máskor rettegett lovaglás azonban ezúttal nem rendezte át a mezőnyt, mert nem volt nehéz a pálya, és jó képességű lovak álltak rendelkezésre. Sokan teljesítették hibátlanul a pályát, köztük Kovács és a fiatal Józan. A magyar csapat harmadik tagja, az idén Kovács mellett csapatban világ- és Európa-bajnoki aranyérmes Alekszejev lova viszont kitöréssel kezdett, majd akadályt is vert.

A záró, lövészetből és futásból álló kombinált számot az orosz Aliszja Fahrutgyinova várta az élről, őt kilenc másodperccel követte Kovács, Alekszejev a 15., Józan pedig a 16. helyről rajtolt. Az első sorozat lövészete nagyon jól sikerült Kovácsnak, elsőként hagyta el a lőállást. Fahrutgyinova visszaesett, viszont egy másik orosz, Huraskina az élre állt, s végig nagy csatát vívott Kováccsal. Az utolsó körben az orosz növelte előnyét, Kovács pedig hiába hajrázott, ezüstérmesként ért célba.

„Örülök, hogy hazai közönség előtt ilyen jól szerepeltem. A záró szám két hete a mexikói világbajnokságon nem sikerült, a lelkemnek kellett, hogy most jó legyen”

- értékelt Kovács az MTI-nek, aki a sportszázadban őrmesteri rangot visel. „A katonai vb-n egyre erősebb a mezőny, tavaly harmadik lettem, idén pedig még egy helyet sikerült előre lépnem.”

A katonai öttusa szabályai megegyeznek a civilével, viszont ezen a viadalon csak aktív katonák indulhatnak el. A versenyzők úszással kezdenek, ezt követi a vívás, a lovaglás és végül a futással kombinált lövészet.

Katonai öttusa, női egyéni

világbajnok:

1. Jekatyerina Huraskina (Oroszország) 1375 pont

2. Kovács Sarolta 1367

3. Anna Maliszewska (Lengyelország) 1363

...7. Alekszejev Tamara 1327

...31. Józan Beáta 1210

női csapat

világbajnok:

1. Oroszország (Jekatyerina Huraskina, Aliszja Fahrutgyinova, Gulnaz Gubajdullina) 4031 pont

2. Litvánia 3963

3. Olaszország 3949

4. Magyarország (Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Józan Beáta) 3904

Borítókép: Kovács Sarolta

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!