magyar sikerek

2018.10.19. 12:13

Véget ért az ifjúsági olimpia

Befejeződött a III. nyári ifjúsági olimpia Buenos Airesben a csütörtök esti záróünnepséggel, amelyen a következő rendező város, Dakar átvette az ötkarikás zászlót. A magyarok minden idők legjobb ifjúsági olimpiai szereplésével, 24 éremmel, 12 arannyal, 7 ezüsttel és 5 bronzzal zártak.

A Magyar Olimpiai Bizottság beszámolója szerint a záró ceremónián a magyar zászlót a három számban is győztes úszó, Milák Kristóf vitte.

A nyitóünnepséggel ellentétben az esemény ezúttal nem volt nyilvános, csak a nemzetek küldöttségei és a sajtó lehetett jelen az olimpiai faluban. Az ünnepséget színpadi produkciók, zenei elemek és videóbejátszások színesítették.

A nemzetek felvonulása után leeresztették az olimpiai lobogót, majd azt Buenos Aires polgármestere, Horacio Rodríguez Larreta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének, Thomas Bachnak a közvetítésével átadta a dakari városvezetőnek, Soham El Wardininek, mivel a 2022-es nyári ifjúsági olimpiát a szenegáli fővárosban rendezik. Afrikai ország először lehet házigazdája olimpiai eseménynek.

A sportolókat, szervezőket, önkénteseket köszöntötte Thomas Bach és Gerardo Werthein, a szervezőbizottság vezetője, majd a NOB-elnök köszönetet mondott Argentínának és lezárta a III. nyári ifjúsági olimpiai játékokat.

Thomas Bach sajtótájékoztatón elmondta, a mostani játékok minden elképzelésüket túlteljesítette. „Senkinek nem lehet kétsége, hogy az argentin főváros nagyszerű házigazdája lenne egy felnőtt olimpiának is” – jelentette ki.

A magyarok húsz sportágban indultak, ezek közül kilencben sikerült érmet nyerniük: atlétikában, birkózásban, cselgáncsban, kajak-kenuban, öttusában, strandkézilabdában (lányok), tornában, úszásban és vívásban. Ezekhez jön még az éremtáblába eredményeibe nem számító lovassport és sportlövészet, melyekkel számolva a sportágak száma 11 (a mix csapatversenyek eredményeit nem vezetik a nemzetek közötti összesítésben).

A MOB összesítése alapján az első, 2010-es szingapúri ifjúsági olimpia éremtáblázatán 6 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel végzett Magyarország, a vegyescsapatok eredményeit is beleszámolva pedig 7-4-6 volt a mérleg, majd 2014-ben, Nankingban 6 arannyal, 6 ezüsttel és 11 bronzzal zárt a csapat, a vegyes eredményekkel pedig 7-9-12 volt a számsor. Buenos Airesben 15, 8, 5 a „bővített mérleg”.

A magyar érmesek:

arany:

Milák Kristóf (úszás – 400 m gyors, 200 m gyors, 200 m pillangó)

Rabb Krisztián (vívás – kard egyéni)

Özbas Szofi (cselgáncs, 63 kg)

Berecz Blanka (úszás – 200 m pillangó)

Késely Ajna (úszás – 800 m gyors, 200 m gyors, 400 m gyors)

Pusztai Liza (vívás – kard egyéni)

Rendessy Eszter (kajak – gyorsasági verseny)

Kiss Ádám (kajak – gyorsasági verseny)

ezüst:

Milák Kristóf (úszás – 100 m pillangó)

Gönczöl Laura (kenu – gyorsasági verseny)

Balázs Krisztián (torna – talaj)

Bácskay Csenge (torna – ugrás)

Szél Anna (birkózás – 57 kg)

Endrész Klaudia (atlétika – távolugrás)

Huller Dániel (atlétika – 400 m gát)

bronz:

Vég Zsombor (cselgáncs – 100 kg)

Leány strandkézilabda-válogatott

Gulyás Michelle (öttusa – egyéni verseny)

Balázs Krisztián (torna – nyújtó)

Vas Blanka, Buzsáki Virág (kerékpár – kombinációs csapatverseny)

Vegyescsapat-versenyekben is végeztek dobogós helyen magyarok, de ezeket hivatalosan nem számolják. A vívók 1-es számú európai válogatottjával győzött a kardozó Pusztai Liza és Rabb Krisztián, ugyancsak első lett Pekler Zalán mongol partnerével légpuskában, valamint Balázs Krisztián a tornasport különböző szakágainak képviselőiből összeállt csapatok küzdelmében. A díjugrató Jármy Vince ezüstöt nyert az Európa-válogatott tagjaként.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!