NB I.

2019.04.12. 12:45

Rangadóra készül a címvédő Vidi

A címvédő, jelenleg második MOL Vidi FC a harmadik helyen álló Újpest FC-t fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának rangadóján.

Két remek formában lévő csapat találkozik egymással a MOL Aréna Sóstóban, hiszen

a fehérváriak azt követően, hogy két nem várt vereséggel kezdték az új évet, egy paksi döntetlent leszámítva minden tétmérkőzésüket megnyerték.

A lila-fehérek legutóbbi három bajnokijukat megnyerték, ráadásul ezeken a találkozókon csak egy gólt kaptak: a Kisvárdát 1-0-ra, a Paksot 2-0-ra, a Mezőkövesdet pedig a hajrában fordítva 2-1-re verték.

Mezőkövesd – Fradi

A listavezető Ferencváros egy hatos bajnoki győzelmi szériával a háta mögött látogat Mezőkövesdre: a zöld-fehérek háza tájáról az egyik legfontosabb hír, hogy

a klub egy hétre felmentette az edzés alól a szezonban 12 gólnál tartó olasz Davide Lanzafamét.

Az elmúlt idény legjobb élvonalbeli futballistájának választott támadó sajtóértesülések szerint Szerhij Rebrov vezetőedzővel és társaival szemben is tiszteletlenül viselkedett.

Haladás – MTK

A legutóbbi öt meccséből négyszer győztes, de továbbra is jelentős hátránnyal sereghajtó Szombathelyi Haladás számára ezúttal kötelezőnek tűnik a három pont begyűjtése, ugyanis azt az MTK Budapestet fogadja, amely – sikertelenül – kérvényezte a találkozó elhalasztását: egy vírusos fertőzés a felnőtt, illetve az U19-es keret jó néhány játékosát érinti.

Honvéd – Debrecen

A bronzéremért folytatott versenyfutás szempontjából nagy csatára lehet számítani az ötödik Budapest Honvéd és a negyedik Debrecen között: amennyiben a hét elején tulajdonosváltáson átesett kispestiek – edzőjüket, a három mérkőzésre eltiltott Supka Attilát nélkülözve – vereséget szenvednek az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, akkor várhatóan kétszereplősre (Debrecen, Újpest) szűkül a dobogó legalsó fokára esélyes csapatok száma.

Az M4 Sport szombaton a Mezőkövesd-Ferencváros és a MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzést tűzi műsorára, a Kossuth rádióban pedig a 17 órás mérkőzések hajrájáról 18.30-tól a Körkapcsolásban közvetítenek, az m4sport.hu oldalon található linken pedig mindkét félidőről beszámolnak. A 20.11-kor kezdődő Sportvilágban a Vidi FC-Újpest összecsapás lesz hallható.

Az OTP Bank Liga 28. fordulójának programja:

szombat:

Budapest Honvéd-Debreceni VSC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00

Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencváros 17.00 (tv: M4 Sport)

Paksi FC-Puskás Akadémia FC 17.00

Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 17.00

Szombathelyi Haladás-MTK Budapest 17.00

MOL Vidi FC-Újpest FC 19.30 (tv: M4 Sport)

A tabella:

1. Ferencváros 27 19 4 4 59-19 61 pont

2. MOL Vidi FC 27 16 5 6 43-26 53

3. Újpest FC 27 12 10 5 35-19 46

4. Debreceni VSC 27 12 7 8 34-30 43

5. Budapest Honvéd 27 11 6 10 32-28 39

6. Mezőkövesd Zsóry FC 27 9 8 10 38-35 35

7. MTK Budapest 27 10 4 13 39-44 34

8. Paksi FC 27 7 10 10 29-40 31

9. Puskás Akadémia 27 9 3 15 30-41 30

10. Kisvárda Master Good 27 7 7 13 28-42 28

11. Diósgyőri VTK 27 7 6 14 25-48 27

12. Szombathelyi Haladás 27 6 4 17 25-45 22

Forrás: MTI

Borítókép: Az újpesti Bojan Sankovic és a fehérvári Kovács István összecsapása 2018 novemberében

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!