Labdarúgó Magyar Kupa

2019.05.24. 09:40

Még soha nem találkozott a kupadöntőben a Vidi és a Honvéd

A Budapest Honvéd nyolcadszor, a MOL Vidi FC pedig másodszor hódíthatja el a labdarúgó Magyar Kupát a szombati döntőben.

Budapest, 2018. augusztus 18. Batik Bence, a Honvéd (j) és Kovács István, a MOL Vidi játékosa az OTP Bank Liga 5. fordulójában játszott Budapest Honvéd - MOL Vidi FC mérkõzésen az Új Hidegkúti Nándor Stadionban 2018. augusztus 18-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A Groupama Arénában 19.30-kor kezdődő találkozónak „csak” a trófea lesz a tétje, ugyanis a bajnoki ezüstérmes székesfehérváriak és a negyedik kispestiek egyaránt az Európa-liga selejtezőjében indulhatnak a következő szezonban.

Az OTP Bank Ligában elért helyezés és a keret erőssége alapján a MOL Vidi FC számít favoritnak, ugyanakkor a csapat kissé leeresztett a bajnokság végére, legalábbis ezt mutatja, hogy

az utolsó öt fordulóban csupán a kiesett MTK Budapest ellen nyert,

pedig négy riválisa is a bennmaradásért küzdött. Ezzel szemben a bronzéremért harcoló, de arról végül lemaradó

fővárosiak hat veretlenül megvívott találkozóval zárták az NB I küzdelmeit.

A két csapat előző három idénybeli összecsapásán egyaránt a Vidi győzött, ráadásul ezeken a meccseken gólt sem kapott, pedig kétszer a Honvéd volt a pályaválasztó. Az elmúlt két idényben egyetlen döntetlen mellett ötször a piros-kékek diadalmaskodtak, viszont a Honvéd legutóbbi sikere a két együttes történetének legemlékezetesebb összecsapása volt: 2017. május 17-én a Bozsik Stadionban bajnoki döntőt vívott egymással a két fél az utolsó fordulóban, s akkor a kispestiek 1-0-s sikerükkel bajnokok lettek.

Az MK-fináléban mindkét gárdának negatív a mérlege:

a Honvéd eddig 17 alkalommal küzdhetett meg a trófeáért, ebből hétszer hódította el, míg a Vidi öt próbálkozásból egyszer emelhette a magasba.

A 110 éves Honvéd legutóbb tíz éve játszott döntőt, akkor győzött is, míg a Vidi legutóbbi két fináléját elbukta 2011-ben és 2015-ben, az egyetlen diadalát 2006-ban aratta.

A két csapat még nem találkozott egymással az MK-döntőben.

Érdekesség, a Honvéd úgy menetelt a fináléig, hogy egyetlen élvonalbeli riválissal sem kellett megküzdenie: a megyei I. osztályú Bőny, a harmadosztályú Jászberény és a Tiszaújváros után három NB II-es csapatot, sorrendben a Duna Aszfalt TVSE-t, a Budaörsöt és a Soroksárt búcsúztatta el. A Vidinek sokkal nehezebb dolga volt, ugyanis a negyeddöntőben a későbbi bajnok Ferencvárost, míg a legjobb négy között a bronzérmes Debrecent ejtette ki.

Forrás: MTI

Borítókép: Batik Bence (j) és Kovács István összecsapása még a bajnokság 5. fordulójában 2018. augusztus 18-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!