fegyelmi bizottság várja

2019.07.31. 16:15

A szövetség elnöke szerint Kenderesi nem fogja megúszni

Óvadék ellenében elengedte a dél-korai hatóság a szexuális zaklatással vádolt Kenderesi Tamást.

Az olimpiai bronzérmes úszó holnap érkezhet haza, és itthon várhatja meg a koreai bíróság ítéletét, amely vélhetően pénzbírság lesz – írja a Bors.

Mint ismert, a pillangóspecialistát egy 18 éves helyi táncosnő jelentette fel, miután egy szórakozóhelyen az úszó megfogta a fenekét. A rendőrség a nyomozás lezárása után vádemelési javaslattal adta át az ügyet az ügyészségnek. Eközben olyan információ is napvilágot látott, hogy egymillió forint lesz a Kendi becenevű fiatal büntetése, ám ezt egyelőre még nem lehet tudni, hiszen nincs még végleges döntés a szexuális zaklatás ügyében.

Akárhogy is: nem ússza meg olcsón!

Wladár Sán­dor, a Magyar Úszószövetség elnöke ugyanis mindenképp megbüntetné Kenderesit.

„Biztosan fegyelmi bizottság elé állítom!

– mondta a Borsnak Wladár. – Azt viszont nem tudom, milyen büntetésre számíthat. Erről a bizottság határoz majd a koreai jegyzőkönyv és az úszó vallomása alapján.”

Az elnök lapunknak azt is leszögezte,

a szövetség sem az óvadékot, sem az esetleges büntetést nem fogja állni helyette!

A szövetségi kapitány, Sós Csaba jóval megengedőbb a 22 éves úszóval, akit rendkívül megviseltek a történtek, ráadásul a nehéz helyzetben sem a családja, sem a szerelme nincs vele.

„Kell a magyar úszósportnak, még akkor is, ha nagy hülyeséget csinált.

Benne van az érem a tokiói olimpián, így semmi esetre sem engedem el a kezét”

– fogalmazott a Borsnak Sós, hozzátéve: nem hiszi, hogy eltiltással sújtja majd a fegyelmi bizottság Kenderesit.

„Gondoljon bele! Vélhetően Dél-Koreában is csak pénzbüntetésre ítélik, vagyis alig történt valami. Ha mégis eltiltanák, akkor is maximum nem mehetne egy-egy versenyre vagy edzőtáborba” – zárta szavait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!