szegedi kajak-kenu vb.

2019.08.12. 13:04

Hüttner Csaba a maximális olimpiai kvóta megszerzésében bízik

A magyar válogatott szövetségi kapitánya a maximális tokiói kvóta megszerzésében bízik a kajak-kenusok jövő héten szerda és vasárnap között Szegeden rendezendő olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, amelyre több mint ezren neveztek.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) hétfői sajtótájékoztatóján a szakember kiemelte: a 44 fős magyar csapatban kellő potenciál van ahhoz, hogy a kajakosoknál a hat férfi és hat női, valamint a kenusoknál a három plusz három kvótát megszerezze, de ennek érdekében „komoly stratégia döntéseket” kellett meghozni.

A világ élvonalában

„A mezőnyt látva ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen monumentális vb lesz, amelyre majdnem száz ország nevezett” – mondta Hüttner Csaba. Hangsúlyozta: vannak olyan szakágak, amelyek húzóerői a magyar válogatottnak, máshol viszont taktikázniuk kellett az edzőkkel. Emlékeztetett: a tokiói olimpián először indulhat egyesben és párosban akár két egység egy nemzetből, így még inkább előtérbe kerültek a kajakosok, akik 12 kvótát szerezhetnek, kajak négyesben viszont csak a vb-n osztanak kvótákat.

„A férfiaknál a négyesben ülők egyes teljesítményük alapján a világ élvonalába tartoznak, most viszont a négyes a cél. A női kajak szakágunk viszont olyan erős, hogy a legjobb egyes versenyzők, mint Kozák Danuta és Kárász Anna, nincsenek is benne a négyesben, hiszen hat-nyolc olyan magyar kajakos van, akik bármilyen körülmények között kvótát tud szerezni”

- nyilatkozta.

Hozzátette: a kenusoknál a férfi szakágon „elég sokat ütöttek” az elmúlt években, hogy a kvótaszerzést illetően sikeres legyen, de még így is nehéz kihívás lesz, míg az új olimpiai szakágban, a női kenuban a nemzetközi mezőnyből is kiemelkedő Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros mellett Nagy Bianka képes lehet a harmadik kvóta megszerzésére.

„Egy héttel a vb-rajt előtt a versenyzők számára ez már a finomhangolás, a formába hozás és a mentális ráhangolás időszaka” – hangsúlyozta.

Negyedszer szerepel hazai közönség előtt a magyar csapat

Weisz Róbert, a 12 fős magyar paracsapat szakmai vezetője elmondta: számukra is elsősorban az olimpiai kvóták megszerzése a lényeg, de mivel nagyon erős kerettel készülnek, így az éremszerzés is a célok között szerepel.

Schmidt Gábor, a szövetség elnöke, a vb szervezőbizottságának vezetője kiemelte:

negyedszer szerepel magyar közönség előtt hazai vb-n a csapat, és ahogy a korábbi eseményeken, úgy ezúttal is több ezrek, illetve tízezrek látogatnak majd ki a Maty-érre szurkolni a jó eredményekért.

„Ötvenhat magyar versenyző vesz részt a vb-n, hasonlóan emlékezetes pillanatokra és nagyszerű eredményekre számítunk, mint az eddigi három világbajnokságon. A végén ez 56 sztori lesz, én azt kívánom, hogy ez mind sikersztori legyen, és tovább gazdagítsa a sportág magyar történelmét” – fogalmazott. Közölte: csütörtökön megtartják a felújított, átépített pálya átadását. A vb-re „sok ezer” jegyet adtak már el, az A és a B lelátó megtelt, de a C lelátóra még van hely.

Több kamera, nagyobb élmény

Székely Dávid, a vb-t közvetítő M4 Sport csatornaigazgatója emlékeztetett: a pálya legfontosabb újítása, hogy ezúttal a másik oldalon lesznek elhelyezve a kamerák, amelyek így a nézőket is mutatják a közvetítések során. Hozzátette: az is változás, hogy már csütörtökről, az előfutamoktól kezdve közvetítenek, és ezúttal minden döntő látható lesz a tévé képernyőjén, még az 5000 méteres finálék is.

„A vb-n korábban soha nem látott mennyiségű, 30 kamera dolgozik majd, a közvetítés iránt pedig nagyon komoly a nemzetközi érdeklődés. Csakúgy, mint 2011-ben, hiszen ez ismét egy olimpiai kvalifikációs vb lesz” – mondta Székely Dávid.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!