női kézilabda

2020.01.17. 08:29

Hivatalos: Danyi Gábor, Elek Gábor edzőpáros a magyar válogatott élén

Az edzőpáros március végéig irányítja a válogatottat – jelentette be a magyar szövetség (MKSZ) csütörtökön.

Az MKSZ közleménye szerint a Győri Audi ETO KC és a Ferencváros vezetőedzőjének társ-szövetségi kapitányi megbízatása a március 20-22-én Győrben sorra kerülő olimpiai selejtezőtornára, valamint a Montenegró elleni hazai és idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőkre szól.

Az olimpiai kvalifikációs tornán sorrendben Kína, Szerbia és az ötkarikás játékokon címvédő Oroszország lesz a magyarok ellenfele, a csoport első két helyezettje jut ki a tokiói olimpiára.

„Úgy érzem, nagyon erős lesz a szakmai stáb, jó csapatot fognak alkotni, hiszen külön-külön is alkalmasnak tartom mindkét szakembert szövetségi kapitánynak”

- mondta Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke.

Hozzátette: Danyi Gábor és Elek Gábor is első szóra elvállalta a megbízatást, és klubjaik is támogatták a kinevezésüket.

Novák András operatív igazgató elárulta, módosítani szeretnék azokat az időpontokat, amelyek a válogatott játékosok klubcsapatainak bajnoki mérkőzéseit érintik, hogy a nemzeti csapat a hivatalos időszakhoz képest korábban, már a március 9-i héten megkezdhesse a felkészülést a győri tornára.

„Óriási megtiszteltetés, hogy rám, ránk gondolt a magyar szövetség a jelenlegi helyzetben, éppen ezért egy pillanatig nem gondolkoztam a felkérésen, de talán mondhatom ezt Elek Gábor nevében is”

- emelte ki Danyi Gábor.

Kijelentette, az olimpiai selejtező olyan lehetőség a sportág számára, amely most minden mást fölülír a magyar kézilabdázásban.

„Összefogásra, őszinteségre van szükség, ez szükséges ahhoz, hogy együtt kivívjuk az olimpiai részvételt. Hamarosan kialakul a felkészülés menetrendje is, folyamatosan egyeztetünk a közös munkáról”

- tette hozzá.

Elek Gábor úgy vélekedett, nagyon kevés idő áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy nagy átalakításokba kezdjenek. A támadójátékra kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, és a klubmunkára is támaszkodniuk kell.

„Fontos tényező lesz, hogy a célkitűzések miatti nyomást kezelni tudjunk, erre külön figyelnünk kell a szakmai stábban. Felszabadult, mentálisan is jó állapotban lévő válogatottat szeretnénk”

- nyilatkozta.

A magyar válogatott a tervek szerint februárban már közös összetartáson vesz részt, majd március 10-én kezdené meg a közvetlen felkészülést az olimpiai selejtezőre.

A magyar válogatott márciusi programja:

Olimpiai selejtező, Győr:

március 20., péntek:

Magyarország-Kína

Oroszország-Szerbia

március 21., szombat:

Magyarország-Szerbia

Oroszország-Kína

március 22., vasárnap:

Kína-Szerbia

Magyarország-Oroszország

Európa-bajnoki selejtező:

március 25., szerda:

Magyarország-Montenegró

március 28., szombat:

Montenegró-Magyarország

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!