Járvány

2020.03.12. 12:26

Mégis megrendezik a Magyarország-Montenegró női kézilabda Eb-selejtezőt

A korábbi hírekkel ellentétben – zárt kapuk mögött – március 25-én lejátsszák a selejtezőmeccset.

A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki közleménye kiemeli, hogy bár az európai szövetség (EHF) szerdán arról tájékoztatta az MKSZ-t, a mérkőzést júniusra halasztja, ezt csak „alternatív lehetőségként ajánlotta fel” a szervezet.

„Az EHF-fel történt egyeztetés nyomán szintén zárt kapuk mögött kerül sor a 2020. március 25-ére kiírt Magyarország-Montenegró női Európa-bajnoki selejtezőre.

Erre az EHF szabályai lehetőséget biztosítanak, ugyanakkor az MKSZ folyamatosan egyeztet az EHF-fel és a montenegrói szövetséggel” – áll az MKSZ honlapján megjelentekben.

A közlemény arra nem tér ki, hogy az ugyancsak Montenegró elleni, idegenbeli mérkőzés sorsa mi lesz.

Az már korábban eldőlt, hogy a jövő péntektől vasárnapig tartó győri olimpiai kvalifikációs tornát ugyancsak zárt kapuk mögött rendezik a házigazda magyarok mellett a kazah, a szerb és az orosz válogatott részvételével. Az eseményről az első két helyezett szerez kvótát a tokiói ötkarikás játékokra.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!