otp bank liga

2020.06.17. 18:53

Szerdán nyert a Fehérvár, a Paks és a Puskás Akadémia

A Kaposvár és a Debrecen egyszer sem talált a kapuba, a Diósgyőrt egy góllal verte meg a Puskás Akadémia, az Újpest és a Mezőkövesd pedig nem bírt egymással.

A kiesés ellen küzdő, házigazda Paks magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó, és az élvonaltól a szezon végén biztosan búcsúzó Kaposvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának szerdai játéknapján.

A Tolna megyei együttes immár hét meccs óta veretlen a bajnokságban, ebben az időszakban két siker és öt döntetlen a mérlege.

A szakadó esőben rendezett találkozó elejétől a sérült Böde Dániel nélkül felálló Paks irányított, több helyzetet is kidolgozott, majd egy szabadrúgás utáni kezezés miatt büntetőhöz jutott. Hahn higgadtan értékesítette a tizenegyest, a hazaiak pedig 12 perccel később megduplázták előnyüket. A Kaposvár szinte el sem jutott a rivális kapujáig, így a házigazdák megérdemelten mehettek kétgólos előnnyel a pihenőre.

A szünet után leginkább a mezőnyben folyt a játék, helyzeteket nem nagyon láthatott a közönség. A hajrához közeledve aztán egy szabálytalanság miatt – Pintér fellökte Sajbánt a tizenhatoson belül – ismét büntetőhöz jutott a Paks, ezt Haraszti értékesítette, ezzel el is dőlt a három pont sorsa.

A mérkőzésen a horvát Dinko Trebotic pályára lépéséig mindkét csapatban csak magyar játékosok szerepeltek.

Miskolci sikerével versenyben a bronzéremért a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia hátrányból fordítva 2-1-re győzött a Diósgyőri VTK vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának szerdai játéknapján.

A felcsúti csapat sikerével a Mezőkövesdet megelőzve feljött a nemzetközi szereplést érő harmadik helyre, de közvetlen riválisa csak este lép pályára Újpesten. Az immár négy kör óta nyeretlen miskolciak kudarcukkal ötödik helyen maradtak.

Első támadásából betalált a Diósgyőr, aztán a kapufa mentette meg az álmosan kezdő felcsútiakat az újabb góltól, ráadásul két ízben a vendégek kapusának kellett védenie. A kezdeti hazai rohamok után fokozatosan kiegyenlítetté vált a játék, majd már inkább a Puskás Akadémia volt a kezdeményezőbb. Ekkor Danilovicnak egyszer bravúrral sikerült hárítania, de a félidő derekán már ő sem tudta megakadályozni az egyenlítést. A szünetig hátralévő időben maradt a vendégek fölénye, Danilovic újabb nagy védéseinek köszönhető, hogy a csapatok döntetlennel vonultak az öltözőbe.

A második játékrész éppen fordítva indult, mint az első, azaz ezúttal a vendégek szereztek vezetést korán egy gyors ellenakció végén. A bekapott gól után ritmust váltott a DVTK, veszélyes támadásokat vezetett, de a felcsútiak ellenakciói is kifejezetten ígéretesek voltak, így nyílt sisakos küzdelem alakult ki. A kapusok közül Danilovicnak akadt komoly dolga, ő viszont parádézott, így neki köszönhetően nem dőlt el az összecsapás. Az utolsó 15 percben már egyértelműen a miskolci együttes akarata érvényesült, azonban fölényét nem tudta gólra váltani, de igazán helyzete sem volt annak ellenére, hogy Szolnoki kiállítása miatt megfogyatkozott az ellenfél. A DVTK kudarcával gyakorlatilag kiszállt a bronzéremért folyó versenyből.

Debrecen elleni győzelmével bebiztosította második helyét a Fehérvár

A MOL Fehérvár FC Futács Márkó hajrában elért találatával 1-0-ra legyőzte a kieséstől veszélyeztetett Debrecent szerdán, a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában, így bebiztosította második helyét a bajnokságban.

A Vidi győzelme azt is jelenti, hogy sorozatban a 16. bajnoki mérkőzésen sem tudták legyőzni a debreceniek a székesfehérváriakat.

Az első félóra hazai fölényt hozott, de a kapusoknak egyik oldalon sem akadt védenivalója. A félidő hátralévő részében is a Fehérvár birtokolta többet a labdát, ám a masszív debreceni védelemmel nem bírt.

Fordulást követően – az időközben eleredő esőben – megélénkült a meccs: előbb a fehérvári Juhász Roland fejelt a felső lécre, majd a legnagyobb Debrecen-helyzetnél Tunde Adeniji fejesét piszkálta ki a léc alól Kovácsik Ádám. A kieső helyen álló hajdúságiak a mérkőzés végéhez közeledve sem adták fel a biztos védekezést, támadást csak elvétve vezettek. A Vidi próbálkozott becsülettel és Futács Márkó találatával megszerezte a vezetést. A vendégek az utolsó percekre feladták addig taktikájukat, megpróbáltak támadni, de helyzetig sem jutottak, így a Fehérvár otthon tartotta a három pontot.

Az Újpest a 95. percben mentett pontot a Mezőkövesd ellen

A kupadöntős Mezőkövesd 1-1-es döntetlent játszott az Újpest FC otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga harmincadik fordulójának szerdai zárómérkőzésén.

A borsodiak március 7-e óta nem tudnak tétmeccset nyerni, rossz sorozatuk immár tíz mérkőzésből áll.

Remek iramban kezdődött a mérkőzés, a játékosok motivációját az adta, hogy a házigazda fővárosiak a kiesés elkerüléséért, a vendég borsodiak pedig a bronzéremért küzdenek. Mindkét csapat több nagy helyzetet dolgozott ki, a legnagyobbat a 37. percben mezőkövesdi Budu Zivzivadze hagyta ki, aki másfél méterről, becsúszva nem tudott az újpesti hálóba továbbítani.

Az élvezetes első felvonáshoz képest a második félidő nem volt olyan színvonalas, többet hibáztak a csapatok, ennek ellenére Pekár László éppen ebben az időszakban juttatta vezetéshez a vendégcsapatot. A sérült csapatkapitány, Cseri Tamás helyére beállt támadójátékos előbb jobb lábbal lőtt, ezt Banai Dávid még kivédte, majd a kipattanót ballal a hálóba bombázta.

A folytatásban az újpestiek sokat tettek az egyenlítésért, az ellentámadások során a Mezőkövesdnek is voltak lehetőségei, de az újabb gólra egészen a 95. percig várni kellett. Ekkor Koszta Márk fejelt közelről a hálóba egy pontos beadást, így a június 1-jén kinevezett vezetőedző, Predrag Rogan irányításával továbbra is veretlen az Újpest.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!