NB I.

2021.02.11. 09:45

A hazai pontvadászat két legjobb formában lévő csapata találkozik

A Mezőkövesd és a Ferencváros vasárnapi rangadóján az OTP Bank Liga két legjobb formában lévő csapata találkozik egymással a 21. fordulóban.

Mezõkövesd, 2016. július 16. Pintér Attila, a Mezõkövesd vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójában játszott Mezõkövesd Zsóry FC - Gyirmót FC mérkõzésen Mezõkövesden 2016. július 16-án. A másodosztályból feljutott két csapat 2-2-es döntetlen játszott a nyitófordulóban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A címvédő és éllovas

zöld-fehérek öt, míg a kék-sárgák hét kör óta veretlenek az NB I-ben.

A tét a hatodik helyen álló matyóföldiek számára nagyobb, mivel jó sorozatuknak köszönhetően immár a dobogós helyezés sem elérhetetlen a számukra, mindössze öt ponttal vannak lemaradva a második Puskás Akadémiától és a harmadik MOL Fehérvártól. A fővárosiak ugyan a bajnoki címért küzdenek, de 16 pontos előnyük olyan megnyugtató, hogy egyáltalán nincsenek győzelmi kényszerben.

A mérkőzés érdekessége, hogy

a hazaiak vezetőedzője, Pintér Attila először irányíthatja csapatát korábbi együttese ellen, amióta ismét kinevezték a Mezőkövesd vezetőedzőjének.

A korábbi szövetségi kapitány 2004-ben bajnoki címre és kupagyőzelemre vezette a Ferencvárost.

A fordulóban két „kiesési rangadót” is rendeznek: a sereghajtó Diósgyőr az eddig öt ponttal többet gyűjtött Újpest vendége lesz a pénteki nyitómérkőzésen, míg az utolsó előtti Budafoki MTE az éppen előtte álló Budapest Honvédhoz látogat. A tét óriási, a két patinás fővárosi gárda siker esetén eltávolodhat a veszélyzónától, míg vendéggyőzelmekkel három ponton belülre kerülne a négy klub, a budafokiak pedig meg is előznék a kispestieket.

Az ezüstéremért csatázó két Fejér-megyei klub közül a Puskás Akadémia a hozzá hasonlóan négy forduló óta veretlen negyedik Paksot fogadja, míg a sorozatban négy bajnoki találkozón nyeretlen MOL Fehérvár az ötödik MTK Budapestet látja vendégül. A helyzet ugyanaz, mint a tabella alján, a hazai győzelmek a csapatok eltávolodását jelentenék, de vendégsikerekkel kiélezetté válna a harc az érmekért.

OTP Bank Liga, 21. forduló:

péntek:

Újpest FC-Diósgyőri VTK 20.00

szombat:

Puskás Akadémia FC-Paksi FC 14.45

Kisvárda Master Good-ZTE FC 17.00

Budapest Honvéd-Budafoki MTE 19.30

vasárnap:

Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 14.30

MOL Fehérvár FC-MTK Budapest 17.00

Tabella:

1. Ferencvárosi TC 20 15 4 1 42-10 49 pont

2. Puskás Akadémia FC 20 10 3 7 26-26 33

3. MOL Fehérvár FC 20 9 6 5 42-23 33

4. Paksi FC 20 8 5 7 40-37 29

5. MTK Budapest 20 8 5 7 29-27 29

6. Mezőkövesd Zsóry FC 20 8 4 8 21-25 28

7. Kisvárda Master Good 20 7 7 6 20-24 28

8. ZTE FC 20 6 4 10 36-39 22

9. Újpest FC 20 6 4 10 25-45 22

10. Budapest Honvéd 20 5 7 8 30-29 22

11. Budafoki MTE 20 5 5 10 24-37 20

12. Diósgyőri VTK 20 5 2 13 23-36 17

Borítókép: a Fradi vajon megtöri Pintér Attiláék menetelését?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!