Ország-világ

2021.04.07. 18:06

Király köszöni, de marad

Habár a 108-szoros válogatott Király Gábor neve is felmerült a német Bundesligában szereplő Hertha BSC kapusedzőjeként, a legendás kapus marad a vasi megyeszékhelyen.

Fotó: Unger Tamás

Mint ismert, a német egyesület kedden azonnali hatállyal menesztette magyar kapus-edzőjét, Petry Zsoltot azon kijelentései miatt, amelyeket a Magyar Nemzetnek adott interjúban a bevándorlással és az azonos neműek házasságával kapcsolatban tett. A kiesés elől menekülő, Dárdai Pál irányította berlini klub tehát hét fordulóval a bajnokság vége előtt kapusedző nélkül maradt, a szerdai tréningen a klubnál tevékenykedő Nello Di Martino segített be – írja a vaol.hu

A Herthánál Petry utódjaként felmerült a korábban, 1997 és 2004 között a csapat kapuját 252 mérkőzésen védő Király Gábor neve is.

A pályafutását a Haladásban kezdő és befejező kapus köszönte a lehetőséget, de úgy döntött, marad Szombathelyen és továbbra is az egyre jobban fejlődő Király Sportegyesületre fókuszál.

A pályafutásom és a Berlinben töltött hét év ismeretében talán nem meglepő, hogy a Hertha mindig is különleges klub volt számomra, amely fontos helyet foglalt el a szívemben, és ez így van a mai napig is – mondta a Vaol érdeklődésére Király Gábor.

Megtisztelő, hogy felmerült a nevem, mint aki segítségére lehet volt egyesületemnek a bentmaradásért folytatott küzdelmében. Nekem azonban most Magyarországon, Szombathelyen vannak feladataim.

Az általam indított és mintegy 250 sportolót foglalkoztató Király Sportegyesület a független belga Double Pass auditjának eredményeként nyártól B szintű tehetségközpontként működhet tovább, ami az elkövetkezendő hetekben, hónapokban rengeteg szakmai, szervezési munkát igényel. Olyan napi feladatokat, amelyekből nem lehetséges az egyik pillanatról a másikra kiszakadni.

Köszönöm Arne Friedrich sportigazgató és Dárdai Pál vezetőedző bizalmát, biztos vagyok benne, hogy megtalálják a mostani helyzetre a lehető legjobb szakmai megoldást, és a Hertha nyártól továbbra is a Bundesliga első osztályban szerepel majd!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!