Tenisz

2021.11.15. 17:50

Piros Zsombor: van esélyünk a Davis Kupában

Remek formájáról és a magyar Davis Kupa-esélyekről is beszélt Piros Zsombor, aki vasárnap döntőt vívott a pozsonyi challenger-tenisztornán.

Az Australian Open 2017-es junior bajnoka – a selejtezőből indulva – először vívott döntőt challengeren, de vasárnap 6:3, 6:2-re kikapott a holland Tallon Griekspoortól.

„Edzőmmel, Noszály Sándorral végre eljutottunk odáig, hogy challengereken indulhatok, főleg a szervákban és a mentális dolgokban fejlődtem sokat. Emellett az ellenfelem élete formájában volt, és az idei nyolcadik tornáját nyerte meg”

– mondta hétfőn az M4 Sportnak.

A jövő heti Davis Kupa-döntőről szólva Piros közölte, sajnálatos módon Balázs Attila még mindig nem egészséges, és 90 százalék, hogy nem vállalja majd az egyéni meccseket Torinóban.

„Beszéltünk már Köves Gábor kapitánnyal arról, hogy valószínűleg én fogok beugrani Attila helyére a másik egyest játszó Fucsovics Marci mellé. Eddig négy meccset játszottam a DK-ban, de jó formában vagyok, és még ezen a héten is szeretnék mérkőzéseket nyerni a helsinki challengeren”

– jelentette ki, majd rátért a magyar kilátásokra a DK-döntőn, ahol Ausztrália és Horvátország lesz a csoportellenfél.

„Úgy tudom, az ausztráloknál nem játszik majd Nick Kyrgios, ez talán picit növeli az esélyeinket. Marci rendre hozza a fontos meccseket a Davis Kupában, a párosunk is jó, és bár a papírforma nem mellettünk szól, a DK-ban sosem azt kell nézni. Szerintem van esélyünk a továbbjutásra”

– fejtette ki.

A Fucsovics Márton, Balázs Attila, Piros Zsombor, Valkusz Máté, Marozsán Fábián összeállítású válogatott jövő szombaton az ausztrálok ellen kezd Torinóban, majd másnap a horvátokkal csap össze a D csoportban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!